|
|
|
Mercedes a rokiparkolóban
Nem lehet olyan korán menni egy éppen megnyíló áruházba, hogy a mozgáskorlátozottak várakozóhelyén már ne állna valaki jogosulatlanul.
2-es villamos: még sárosodik
Dokumentáljuk a környülállásokat – hódít a természet a nagy debreceni sikerprojekt építési területén.
Ígéretek 7: Debrecen és a turisztika
Azt mondta a Fidesz 2002-ben, hogy a várost a vidék legfontosabb turisztikai célpontjává fejlesztik.
Gondolatok a Horthy-emléktábláról
A Horthy-kultusz terjedése nem pusztán a jelen terhei és felelőssége előli menekvésként hat: legalább ugyanennyire hat a múlt előli folytonos bujkálásként is. Vattamány Gyula vallástörténész írása.
Járt utat a járatlanért – megújul Pallag
A Teva ipartelepétől a 4-es főút pallagi csatlakozásáig egy csaknem 4500 méter hosszú útpályát korszerűsítenek.
4-es elkerülő: ütemterv szerint haladnak
A munka folyik, csak legfeljebb nem látszik.
Plakátvágy és cívisvaló
Mindaddig nem értettük a kormányzati utalvány reklámkampányát, amíg ezt meg nem láttuk Debrecenben.
Gyanúsított a Pannon Guard egyik vezetője
A Nemzeti Nyomozó Iroda eljárást folytat a debreceni vagyonőrző cég vezető tisztségviselőjével szemben.
mzperix:máj. 17. 15:51Kedves Bella!
(2-es villamos: még sárosodik)
Razide:máj. 17. 15:17Torrent. A tananyagot a tanulók szolgáltatják, a keresést a paraméterezhető keresők biztosítják :-)
(Okos tananyag okos diákoknak)
bella:máj. 17. 12:33Mint debreceni polgár kikérem magamnak Kósa Lajos hülyeségét.
(2-es villamos: még sárosodik)
Dakota:máj. 17. 08:04Ha én egri vagy szegedi, esetleg esztergomi lennék, semmi vonzót nem találnék Debrecenben ahhoz...
(Ígéretek 7: Debrecen és a turisztika)
akovacs:máj. 17. 06:50Már május van és Kósa még mindig nem tartotta meg a szokásos januári évértékelő nyilvános beszédét.
(Ígéretek 7: Debrecen és a turisztika)
