A nyugdíjasokon spórolna Debrecen

A szegényektől elvonnak, miközben cégvezetőket jutalmaznak – megszólaltak a szocialisták.
 

2-es villamos: plusz 1-2 milliárd

Erre az évre többletfedezet címen beterveztek 1,1 milliárdot, míg a „támogatott” rubrikában 845 millió 406 ezer, a „nem támogatottban” pedig 175 millió 33 ezer forint szerepel.
 

Adós, fizess! Debrecenben is!

Félmilliárd forintnyi összeggel lóg az ATK Debrecen konzorcium az alvállalkozó munkásainak.
 

Költségek vetése: szerényen tervez Debrecen

Debrecen az elmúlt években egyre-másra vette fel a különböző hiteleket, aminek eredményeként mára alaposan eladósodott.
 

Kirúgásokkal teremtettek megtakarításokat Debrecenben

Az álláshely-csökkentő intézkedések 2007-2010. között a polgármesteri hivatalnál és az intézményeinél összesen 689 álláshely megszüntetését jelentették.
 

Alaposan eladósították Debrecent

Nem látszik elegendő többletforrás a város hiteleinek visszafizetésére
 

Tyúkok, hitélet és Kósa tűzoltósisakja

1,7 millió eurót kell fizetni az Uniónak
 

Koncepciók, baromfik, galériák

Az önkormányzat hitelállománya év elején 24,5 milliárd forint volt, melyhez még 2 milliárdot vettek fel.
 

Bartók Terem, könyvtár: nem kell senkinek

Az ingatlan-felújításokhoz már 2009-ben se lehetett jó hitelt kapni, nemhogy most, a legnagyobb devizafrász idején.
 

A gyógyfürdő büdzséje kissé elázott

Nem lehet eltitkolni azt a tényt, amit a statisztikai adatok mutatnak: „csökkent az érdeklődés Debrecen iránt”
 

Bevétel: nem jött annyi, mint várták

A városházán kicsit elszámolták magukat – 4 milliárdból eddig mindössze 300 millió forint jött be az ingatlanokból.
 
<< 1 >>

Vox

Hol legyen a debreceni Mihály-napi nagyvásár?

  • A Piac utcán, a sétálóövezetben. 
  • A repülőtér területén. 
  • A 33-as út négysávos kivezető szakaszán. 
  • A Zsibogó környékén, a Vágóhíd utcában. 
  • Sehol.