Járt utat a járatlanért – megújul Pallag

A Teva ipartelepétől a 4-es főút pallagi csatlakozásáig egy csaknem 4500 méter hosszú útpályát korszerűsítenek.
 

Ígéretek 6: a biztonságos kerékpározás

A debreceni városvezetésnek még tíz év után is csak távlati célja, hogy a kerékpárutakat hálózattá alakítsa.
 

Megszűnik a Sportkollégium

Hiába volt a megmentésére irányuló lakossági hadjárat. Az ellenzék telekspekulációt sejt.
 

Ígéretek 5: a buszpályaudvar

A buszpályaudvar jelenleg is ugyanott van, ahol 2002-ben volt, s bár kicsit kipofozták, nem sok minden változott ott azóta sem.
 

Már nem hever romokban a belváros(?)

A város épített értékei – tulajdonformára való tekintet nélkül – Debrecen kulturális kincsének részei.
 

Bővülő Jégcsarnok kontra ingyen fürdőzés

A debreceni ellenzék élesen bírálta a városvezető többség döntéseit a kiadások ügyében.
 

A csillagok közti tér 40 év távlatából

A tervek szerint két „csillagda” is lesz Debrecenben és környékén
 

Ígéretek 1: a Kodály

„A fejlődés nem állhat meg” – mondta 2002-ben a debreceni Fidesz. Pedig de! A Kodály-szakközép rongyos ruhában készül a 150 éves jubileum megünneplésére.
 

Az önfeladás láthatatlan mocsara

Pajna Zoltán alpolgármester is beszédet mondott március 15-én. Bár ne tette volna…
 

Döglött varjú, kettes villamos, Kósa duma

Újabb ígéret a debreceni projektről – eddig egyik sem bizonyult igaznak. Van-e még súlya a polgármester szavának?
 

Békés ünnep harcos szónoklattal

Az Európai Uniót támadva kívánt emlékezni Pósán László országgyűlési képviselő az 1848-as forradalomra (videó)
 

Kósát el kéne tanácsolni a közpénzektől

Nem kellene megvárni, míg csődbe megy Debrecen.
 

2-es villamos: demonstrációra készülnek

Március 6-án este sok alvállalkozó a Demján Sándorhoz köthető Trigránit Banktól kapott e-mailt.
 

Kitört a debreceni sínhiszti - frissítve

Nem lesz kész határidőre a 2-es villamos pályája. Már azt sem tudják az önkormányzatnál, mikor, kivel, mennyiből és hogyan.
 

Pajna, az „arc”

Ők a másét adják, sajtó előtt, rendszeresen.
 

Krumplit osztottak a fideszesek

Debrecen-Dombostanyán az élelmiszer adományozása nem más, mint az egész településrészeket jellemző ínség beismerése
 

Adós, fizess! Debrecenben is!

Félmilliárd forintnyi összeggel lóg az ATK Debrecen konzorcium az alvállalkozó munkásainak.
 

Londonban, hej! – ajánljuk magunkat

A végén még könyökölnie kell a debreceni polgárnak, ha fel szeretne jutni az általa kiszemelt járatra. (videó)
 

Mágnás híján a város segít

Győzött a Loki - Egyelőre ismét van remény a debreceni női kézilabda megmaradására
 

A teve lett a főszereplő

Mindenki karácsonyfája? A városvezetés karácsonyfája?
 

Hó a subája, jég a cipője

Debrecenben minden a legnagyobb rendben van. Kivéve, ami nem.
 

2-es villamos: séta, galopp

Pajna alpolgármester – úr. Nemigen jár gyakran villamossal. És nem is igen fog.
 

Rajtol a Fazekas-gimnázium kipofozása

A kivitelező DH Szerviznek jövő júliusig kell felújítania az FMG-t.
 

CÍVIS PORNÓ

Miből megy ilyen jól az alpolgármestereinknek?

Azt beszélik Debrecenben, hogy Pajna Zoltánnak új Mercije, Papp Lászlónak pedig új BMW-je van. Nem is akármilyenek ráadásul!
 

Éles vitát váltott ki a költségvetési hiány

Az ellenzéki támadás frontvonalában a város (szerintük) rossz gazdálkodása volt.
 

CÍVIS PORNÓ

Kié a Kerekestelepi strand ponyvája? - frissítve

Hogy a sokmilliós jutalommal többször kitüntetett Pajna Zoltánnak és a Hajós Alfréd-díjas Herczeg Andrásnak szüksége van-e rá, nem tudni.
 

2-es villamos: korrektségből elégséges

Csak aztán nehogy mégis elvágják itt valakik valaki(k)nek a torkát.
 

Mire lehullanak a falevelek

Ígérik, egy hónap múlva helyreáll a korábbi forgalmi rend a város közepén.
 

Évtizedet ünnepel az NI

Az anyacég 2001 májusában helyezte el a debreceni NI Hungary Kft. alapkövét a Debreceni Regionális és Innovációs Ipari Parkban.
 
<< 1  2 >>

Vox

Hol legyen a debreceni Mihály-napi nagyvásár?

  • A Piac utcán, a sétálóövezetben. 
  • A repülőtér területén. 
  • A 33-as út négysávos kivezető szakaszán. 
  • A Zsibogó környékén, a Vágóhíd utcában. 
  • Sehol.