Ünnepi gólyaszabadság

A termikeket, felszálló légáramlatokat kihasználva jutnak fel több száz méter magasságba, majd ezeken vitorláznak úti céljukig
 

Megmérgezett jubileum

A mérgezések hátterében legtöbbször dúvadirtás vagy a kártevők elleni védekezés áll, a madarak „csak” másodlagos áldozatok
 

Magyar is, szürke is, marha is

Több, mint címerállat – egy könyvbemutató hozadéka
 

A hortobágyi csárdával megy Debrecen Kínába

Debrecent Csungking hívta meg a kertészeti kiállításra, így a kert megvalósításának költségeit is a kínai partner vállalta.
 

Vonulnak, vonuljunk

Daruünnep a Hortobágyon és Hortobágy-ünnep a debreceni Romkertben
 

Hal, virsli, vurstli

Kopjafát is emeltek, de nem csónakosat - I. Hortobágyi Lehalászási Ünnep
 

Öreg csikós nem vénember

„Este megverik, másnap meg csókolgassák egymást.”
 

Pusztafari

Őszi programok a Hortobágyi Vadasparkban
 

Darvak hava

A napokban érkező hidegfrontok valószínűleg hamar meghozzák a tollas sereg előfutárait
 

Szeget szeggel

Testvértelepülés lett Hollókő és Hortobágy
 

Gasztronómiától a giccsig

Megyei vadásznap volt a hét végén Hortobágyon
 

Toportyánféreg vagy aranysakál

Megyei vadásznap Hortobágyon
 

Nincs asztalom, sem székem

Dokumentumfilm a Hortobágyról
 
<< 1 >>

Vox

Hol legyen a debreceni Mihály-napi nagyvásár?

  • A Piac utcán, a sétálóövezetben. 
  • A repülőtér területén. 
  • A 33-as út négysávos kivezető szakaszán. 
  • A Zsibogó környékén, a Vágóhíd utcában. 
  • Sehol.