Elhárult a teher, épülhet a mentesítő

A meglévő utcákat átépítik, s egyúttal hat kereszteződésben alakítanak ki villanyrendőrt

Debrecen – Nincs igaza a Magyar Aszfalt Kft-nek, kezdődhet a munka! Az egy kilométeres szakaszt jövő júliusig kell megépíteni.

Elutasította a Közbeszerzési Döntőbizottság (KDB) a Magyar Aszfalt beadványát, így elindulhat végre a nyugati kiskörút építése. Hat jelzőlámpás csomópont, több új útszakasz, valamint átépített utcák sora készül el – a tervek szerint – jövő júniusig.

A 2012. június 30-ai határidőt a kiírás tartalmazza, de persze lehet, hogy az időjárás vagy más tényező is közbeszól még. Ahogyan késleltette a munkálatok elkezdését az is, hogy a Hatvan utca-Arany János közötti szakasz építésére kiírt közbeszerzési eljárás eredményét megtámadta a Magyar Aszfalt Kft. A vita többek között az aszfaltkeverő megléte-nem léte körül zajlott, ám végül a szeptember 26-ai határozatában a KDB elutasította a Magyar Aszfalt Kft. jogorvoslati kérelmét.

A nyertes egyébként a Duna Aszfalt Út- és Mélyépítő Kft. lett. A tervek szerint a (régóta várt) kiskörút most megépítendő szakaszán új út épül a Hatvan utca-Bajcsy Zsilinszky között (150 méteren), a Bajcsy-Simonffy között (97,5 méteren), a Simonffy-Széchenyi között (94,5 méteren), valamint a Széchenyi utca-Arany János utca közötti szakaszon (166,25 méteren). A meglévő utcákat több helyen átépítik, valamint hat kereszteződésben alakítanak ki villanyrendőrt. Az összesen egy kilométeres szakasz egymilliárd forintba kerül.

Fotó: Konyhás István
 
 
  • #1szeptember.29.09:05meheszborzÚjVálasz

    Biztosan szép lesz, én csak azt nem értem,hogy honnan hová viszi a forgalmat?
    Persze,tudom; Hatvan utca - Arany János utca, és vissza...
    Várhatóan kik veszik ezt igénybe? Hol csökken majd a forgalom?

     
  • #2szeptember.29.09:22akovacsÚjVálasz
    Idézet: meheszborz
    Biztosan szép lesz, én csak azt nem értem,hogy honnan hová viszi a forgalmat?
    Persze,tudom; Hatvan utca - Arany János utca, és vissza...
    Várhatóan kik veszik ezt igénybe?
    ...

    Éppen itt volt az ideje, hogy 12 év ígérgetés után megcsinálják, bár borznak abban van igaza, hogy az utóbbi évtizedben - kényszerűen - sok minden átalakult a város közlekedésében.
    Aztán meg azért is jó, hogy elindul az építkezés, mert az alvállalkozók ismét tömhetik Húsz Százalékos Lajos zsebeit.

     
  • #3szeptember.29.12:40KornelÚjVálasz
    Idézet: meheszborz
    Biztosan szép lesz, én csak azt nem értem,hogy honnan hová viszi a forgalmat?
    Persze,tudom; Hatvan utca - Arany János utca, és vissza...
    Várhatóan kik veszik ezt igénybe?
    ...

    Az Erzsébet utcát akarják összekötni a Csemetével, hogy kisebb legyen a forgalom a "Kiskörúton" (Sumen, Klaipeda, Burgundia, Rákóczi, Hunyadi, Mester). Sajnos még csak a közepét sikerült kisajátítani a tervezett útvonalnak, a többi rész lesz még vagy 10-15 év.

     

Hozzászólás

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje.

 

2-es villamos: még sárosodik

Dokumentáljuk a környülállásokat – hódít a természet a nagy debreceni sikerprojekt építési területén.
 

Járt utat a járatlanért – megújul Pallag

A Teva ipartelepétől a 4-es főút pallagi csatlakozásáig egy csaknem 4500 méter hosszú útpályát korszerűsítenek.
 

Okos tananyag okos diákoknak

Mindenki számára elérhető lesz az interneten – Új projekt a Debreceni Egyetem Informatikai Karán
 

Nyolcvan éve avatták

1932. május 15-én, pünkösd vasárnapján az egyetem Díszudvara adott otthont a négy év alatt elkészült Főépület avatóünnepségének.
 

4-es elkerülő: ütemterv szerint haladnak

A munka folyik, csak legfeljebb nem látszik.
 

Mercedes a rokiparkolóban

Nem lehet olyan korán menni egy éppen megnyíló áruházba, hogy a mozgáskorlátozottak várakozóhelyén már ne állna valaki jogosulatlanul.
 

2-es villamos: még sárosodik

Dokumentáljuk a környülállásokat – hódít a természet a nagy debreceni sikerprojekt építési területén.
 

Ígéretek 7: Debrecen és a turisztika

Azt mondta a Fidesz 2002-ben, hogy a várost a vidék legfontosabb turisztikai célpontjává fejlesztik.
 

Gondolatok a Horthy-emléktábláról

A Horthy-kultusz terjedése nem pusztán a jelen terhei és felelőssége előli menekvésként hat: legalább ugyanennyire hat a múlt előli folytonos bujkálásként is. Vattamány Gyula vallástörténész írása.
 

Járt utat a járatlanért – megújul Pallag

A Teva ipartelepétől a 4-es főút pallagi csatlakozásáig egy csaknem 4500 méter hosszú útpályát korszerűsítenek.