Drágítják a kültéri esküvőket

Ülésezett Debrecen közgyűlése

Személyi kérdések uralták a testület mai munkáját.
 
 

Drágítják a kültéri esküvőket

Ülésezett Debrecen közgyűlése

Személyi kérdések uralták a testület mai munkáját.
 
 
 
 
 

Drágítják a kültéri esküvőket

Ülésezett Debrecen közgyűlése

Személyi kérdések uralták a testület mai munkáját.

9 óra 10 perckor besétált a városházi Nagytanácsterembe Kósa Lajos polgármester, és kezdetét vette a júliusi közgyűlés.

Mindössze egyetlen sürgősségi napirendi pontot vett fel előterjesztései közé az önkormányzat. Ez a TISZK, integrált szakképző központ kft. tevékenységei köreit érinti, melyeket bővíteni szükséges a későbbi képzések sikere érdekében. A társaság ugyanis „2014 szeptemberében olyan pályázatokon szeretne indulni, amelyek keretében magasabb iskolai végzettséggel rendelkező munkavállalók képzésére és közmunka keretében történő foglalkoztatására nyílna lehetőség”. A módosítást a testület jóváhagyta.

A város településképi védelméről, illetve egyes önkormányzati rendeletek hatályon kívül helyezéséről döntött az első két „rendes” napirendi pontban a képviselő-testület. Kováts Ákos főépítész szóban ismertette az apróbb, technikai jellegű módosításokat, amelyek jelentősen nem befolyásolják a rendeletet, de számukra fontosak. Szabó Gyula (Fidesz) a saját gondolatait mondta el a településképi jogszabályváltozással kapcsolatban, melyben ő maga is aktívan közreműködött. Közös erővel bírtak rá egy multinacionális céget, hogy álljon el a szándékától, s ez jó közösségépítő tréningnek bizonyult – mondta a képviselő. A módosítás lényege, hogy a különböző, nagy méretű „antennákat”, hírközlési építményeket, szélerőműveket a felszerelés előtt a hivatal ellenőrzi majd.

Utána az esküvők drágításáról szóló téma következett: azoknak a pároknak, akik külső helyszínen szeretnének összeházasodni, az eddigi 4 ezer forint helyett kétszer annyit, 8 ezret kell majd kifizetniük az anyakönyvvezető díjaként. „2013. évben az anyakönyvvezetők 94 alkalommal közreműködtek anyakönyvi eseményeknél külső helyszínen. A külső helyszínen történő házasságkötés az oda- és visszautazással együtt egy, távolabbi helyszín esetében másfél, két órát is igénybe vesz. A külső helyszíneken történő házasságkötés amellett, hogy sokkal időigényesebb, nagyobb odafigyelést és körültekintést igényel, mint a hivatali helyiségben való közreműködés. A szabadtéri esküvőkön a ’terepen’ (szélben, kertben, füvön, homokos, kavicsos sétányon) való közlekedés sokkal jobban igénybe veszi az anyakönyvvezetők ruházatát, cipőjét is – olvasható az indoklás az előterjesztésben. A képviselők a duplázást megszavazták.

Régi-új óvodavezetők

Nyolc óvodában járt le idén a vezetői megbízás, és egy kivétellel mindenhol ugyanaz volt az egyedüli jelölt. Az Alsójózsai Kerekerdő Óvoda az egyetlen, ahol a régi igazgató helyett újat választott a testület.

Alsójózsai Kerekerdő Óvoda – Vinczéné Simon Nikolett

Bányai Júlia Utcai-Angyalkert Óvoda – Lipcseiné Szabó Ildikó

Gönczy Pál Utcai Óvoda – Deák Józsefné

Hajó Utcai Óvoda – Nagy Elemér Sándorné

Kemény Zsigmond Utcai Óvoda – Turek Ferencné

Nagyerdei Óvoda – Balla Györgyné

Pósa Utcai Óvoda – Kardosné Nagy Mária

Sinay Miklós Utcai Óvoda – Nagyné Harangi Ilona

„Egy ideiglenes megoldás”

Ismét egy új ügyvezető következett. Debrecen tavaly ősszel alapította meg az Agóra Nonprofit Kft.-t, s a társaság ügyvezetőjének Darnai Balázst választotta öt évre. Az ügyvezetői feladatait megbízási jogviszony keretében díjazás nélkül látta el, most viszont lemondott a posztjáról. Helyébe – munkaviszony keretében, november 1-jéig – Szomolya Ákos lép.

Madarasi István (MSZP) bizottsági elnökként kért szót, mondván: nem állt minden a testület rendelkezésére a kérdések megválaszolásához. Az ülésen megjelent Darnai Balázs azt mondta, ő az újságból értesült arról, hogy „lemond” a posztjáról. Kérdezte továbbá, hogy mi indokolja: eddig díjazás nélkül látta el a feladatot a régi ügyvezető, az új viszont jelentős díjazást kap, és miért csak november 1-jéig szól az új megbízatása.

Papp László (Fidesz) alpolgármester közölte: személyesen beszélt Darnai Balázzsal és köszönte meg neki a munkáját. Pajna Zoltán (Fidesz) alpolgármester hozzászólásában jelezte: Darnait 750 ezer forintos megbízási díjjal foglalkoztatták egy ideig, aztán ügyvezetőnek nevezték ki díjazás nélkül, tőle is megkérdezhették volna akkor, hogy miért. Pajna az Agóra számára elkülönített milliókról, illetve az el nem végzett feladatokról beszélt. Kósa Lajos azt is mondta, azért november 1. a határidő, mert ez „egy ideiglenes megoldás”, hiszen a kft. nem maradhat ügyvezetés nélkül. Szomolya Ákos sokáig az önkormányzatnál dolgozott, most a könyvtárban, de csak rövid ideig láthatja el ezt a feladatot. Olyan embert kell keresni a feladatra, tette hozzá Kósa, aki szakmailag is megfelel majd a természettudományos oktatás, képzés népszerűsítését célzó feladatoknak, van vezető gyakorlata és ért a gyerekekhez. „Nem olyan könnyű ilyet találni”.

(Többen úgy vélik, hogy a posztra az őszi választáson már nem induló, mostani alpolgármestert szemelték ki – a debreceni hírhatár információi szerint.)

Szathmári Károly (MSZP) azon véleményét fejtette ki, hogy indokolatlan a sablonos javadalmazás, túl sok az a közel 600 ezer forint.

Pajna Zoltán erre azt mondta: ez egy 2,2 milliárd forintos beruházás, amelyben vannak mutatók (például a látogatószám), amiket majd teljesíteni kell. Nem lehet összehasonlítani egy más működő céggel, ez egy nagyon felelősségteljes munka. A kinevezést a testület 25 igennel, 6 tartózkodás mellett elfogadta.

Kósa szövegét még a fideszesek is unták

Orendi Mihály, a Debreceni Sportcentrum Kft. nyugdíjba vonulása miatt lemondott a sportcentrum vezetői posztjáról, s most az utódjáról tárgyalt a közgyűlés. Becsky Tibor (Fidesz) érintettség okán (mivel a fia lesz az utód a kft. élén) nem vett részt a vitában és a szavazásban.

Dobrossy István (DISZ) előre bocsátotta, hogy igennel fog szavazni az előterjesztésre, de hiányolta belőle az új vezető programját, kérte a közgyűlést, Kósa Lajost, hogy ismertesse azt. Kósa erre azt felelte: eddig is az volt a gyakorlat a debreceni közgyűlésben, hogy a kutya csóválja a farkát, nem a farok a kutyát. „Nem úgy van, hogy előbb kinevezzük vezetőnek, majd megkérdezzük, mi a programja” – osztotta ki Dobrossyt a polgármester.

Ezután hosszasan beszélt az átszervezések indokairól, amelyek például a párhuzamosságok megszüntetését célozzák. Ismertette Orendi Mihály „sportszemét”, szemléletét, amellyel felismerte többek között a Risztov Évában rejlő lehetőséget, amit hiába keresnének Becsky Andrásban, aki viszont közgazdász. Tovább méltatva Orendi Mihály munkáját, Kósa kifejtette Becsky személyzeti politikájának jelentőségét, a generációváltást, az új jégcsarnokot és sok egyéb mást is, rengeteg értékes percet felhasználva erre. 10 óra után már a jégkorong pályáján siklott a polgármester fantáziája, majd a vízilabdáén, még Balázs Ákos (Fidesz) frakcióvezető is ásítozott a szpícs közben. Végül elnézést kért Dobrossytól, hogy hosszan válaszolt a kérdésére.

A DISZ-es képviselő megköszönte a tájékoztatást, amely számára is „meggyőző volt”, de legközelebb szeretné ezt az előterjesztésben is látni. A testület természetesen megszavazta Becsky András kinevezését.

Kettős ügyvezetés az állatkertben

És még egy változást terveztek a képviselők vezetői szinten: Nagy Sándor Tibor, a Nagyerdei Kultúrpark eddigi egyedüli igazgatója, hogy több energiát fordíthasson a szakmai feladatok ellátására, társat kapott volna Halász Csilla személyében. Csakhogy ez a téma már a szakbizottsági ülésen se kapott többséget, többen úgy vélték, nem indokolt a kettős irányítás. Ezt Madarasi István, a kulturális bizottság elnöke is ismertette, közölve: Halász Csilla el se ment az ülésre, nem ismerték meg a koncepcióját, így nem látták indokoltnak a kettős ügyvezetést.

Dánielfy Zsolt (Fidesz) a kultúrpark felügyelőbizottsága nevében arról szólt, hogy a kettős ügyvezetésnek törvényes akadálya nincs.

Kósa előterjesztőként az alábbiakról tájékoztatta a közgyűlést: az állatkert szakmai értelemben az ország egyik vezető állatkertje, Nagy Sándor Tibor az öt legjobb zoológus között van. De már vagy öt éve olyan intézkedéseket hozott, amelyekkel arra ösztönözték volna a kultúrparkot, hogy kereskedelmi szempontból is fejlessze magát. A látogatószáma az időjárásfüggő, a kereskedelmi (szolgáltatás) értékesítés viszont nagyon gyenge. Most a szokásos családi párhuzammal jött elő Kósa: megveszi a jegyet, az állateledelt, a retró büfében a retró kínálatot, van néhány koszlott pénzbedobós játék, ami egy falusi kultúr mögött is ciki, „aztán nagyjából ennyi”. Régóta szorgalmazta Nagy Sándor Tibornál, hogy fejlessze már ezeket a dolgokat (ellenállva például olyan jó ajánlatoknak, mint mondjuk a Rózsakert vendéglő bérbeadása). A világon nagyon jó állatkerti éttermek vannak, amiket az igazgató úr rendre áttekintett, de ő „tőről metszett zoológus, de semmi érzéke a kereskedelemhez”. Miért nem lehet olyan pólót kapni, amin a gyerekem fényképe van, amint valami cukiságot etet? Ez miért nincs Debrecenben? Olyan konstrukciót kell találni, fejtegette Kósa, ahol ez a kettő működik.

Az állatkert gazdasági vezetője nemsokára nyugdíjba megy. De Nagy Sándor Tibort nem akarta leváltani Kósa, ezért az állatkert szerkezetét, működését kell átalakítani. (Itt, egyébként teljesen mellékesen hosszan kitért a lábatlan szöcske megmentésére.) Az átalakítással hozzanak egy másik ügyvezetőt, egy kereskedelmit, olyan embert, akiről tudják, hogy a pályázatos kereskedelmi-értékesítési világban már megállta a helyét, de azért a fácánt meg tudja különböztetni a gyöngytyúktól. Ezért javasolta Halász Csillát. (A templomkerti teázót is ő „csinálta” például, tette hozzá a polgármester.) Azért csak egy évre terjesztette elő, mert ez „egy másik műfaj”. (Megjegyezzük: Nagy Sándor Tibort 2010 júniusában nevezte ki éppen öt évre a közgyűlés. A kinevezése egy év múlva, 2015-ben jár le. A szerk.)

Kulcsár Gábor (Jobbik) most először szólalt fel: nem lett volna egy költséghatékonyabb megoldás ennél? – kérdezte, de Kósa azt mondta, a gazdasági vezető nyugdíjazás miatt nem rendíti meg ez annyira a költségvetést.

Ágoston Tibor frakcióvezető (Jobbik) azt kérdezte, honnan lesz a megfelelő összeg kigazdálkodva, ha év elején a felére csökkentették a kft. költségvetését. Kósa azt mondta, ki fogja ezt gazdálkodni az új ügyvezető.

Gondola Zsolt Zoárd (Civil Fórum) a kinevezendő nő végzettségéről érdeklődött, illetve arról, hogy jó szakember-e és miért nincs itt. Kiderült, biológus, Nagy Sándor Tibor évfolyamtársa volt. (Kósa Lajosnak pedig gimnáziumi évfolyamtársa. A szerk.) Azt, hogy miért nincs itt, nem tudja, a sikerességét pedig kérdezze meg Gondola a saját barátnőjétől, mert az ő helyiségét bérli aranyáron a belvárosban. Aki pedig azt ki tudja gazdálkodni, nem lehet rossz szakember.

Ágoston Tibor utalt arra, hogy bár a város sem áll túl jól, mégis behozzák ezt az új ügyvezetői kinevezést a testület elé. Biztosan ez a járható út? – tette fel költői kérdését a frakcióvezető, aki most „szomorú” emiatt, és még olyan kellemetlen bizottsági ülésen soha nem volt, mint a legutóbbin.

Kósa szerint egyébként jól finanszírozott volt az állatkert. Arra a felvetésre pedig, hogy miért a polgármester dönt egy ilyen kérdésben, Kósa azt mondta: mert demokrácia van, és a polgármester dolga, hogy egy-egy ilyen kérdésben meggyőzze a testületet a szerinte helyes dolgokról. „Így működik a demokrácia.”

Madarasi véleménye szerint Kósa a hatalom oldaláról közelíti meg a demokráciát, ő viszont az emberek oldaláról. Márpedig Nagy Sándor Tibor igenis az újságból értesült a fejleményekről. És miért több a díjazása az újnak, mint a réginek? Emberi méltóságában lett megbántva a régi igazgató, fejtegette Madarasi, aki utalt a jövőre lejáró kinevezésre is. „Ezt az ügyet nem így kellett volna kezelni”.

Kósa Lajos azt mondta: igen régóta nagyon sok beszélgetést folytattak emberekkel, családokkal, szülőkkel, óvodai dolgozókkal, arról kérdezve őket, miért nem viszik ki az állatkertbe a gyerekeket. Azért, mert a szolgáltatási minimum sincs meg: nem tudják leültetni őket, hogy megigyanak egy pohár vizet, nincs egy normális szendvics. Azért egy évre szól egyébként az új vezető kinevezése, mert az alatt kiderül, hogy működik-e az új konstrukció, és nem akarta eleve öt évre kinevezni az újat, mert az egyértelműen áthidalta volna a régi igazgató munkáját. Kérte a közgyűlést, hogy támogassák a javaslatot.

Dobrossy István úgy vélte, a vita is azt bizonyítja, hogy az előterjesztéssel van gond. Javasolja, vegyék le most napirendről, és készüljön pontos szmsz arról, hogy mit várnak el a két igazgatótól. Pajna Zoltán egy egész más szemüvegen keresztül akarta megvilágítani a kérdést: a költségvetés elfogadására utalt vissza. A mostani 3 cégvezetői kinevezés azt a célt kell szolgálja, hogy új jövőképet tudjanak letenni az önkormányzat elé.

Gondola kifejtette: mélyen tiszteletlen, hogy az új ügyvezető nincs jelen, már a bizottsági ülésre is el kellett volna jönnie. Tiszteli azt a törekvést, amellyel Kósa valakinek segíteni akar, de a módszer nem tetszik neki. A bizalmas megjegyzések tételét pedig a jövőben hanyagolja, erre kérte Gondola Kósát.

Kósa kijelentette: nem a leendő ügyvezetőn akar segíteni, hanem a városnak. (És persze nem akarta megbántani Gondolát.)

24 igen, 6 nem, 1 tartózkodás mellett a kinevezést jóváhagyták.

Készfizetői garancia a stadioncégnek

A stadiont üzemeltető MSE 254 millió forintos hitelét érintő, önkormányzati kezességvállalás következett. Papp László alpolgármester felvezetőjében kifejtette: a kft. képes lesz a hitel visszafizetésére. Gondola Zsolt azt szerette volna megtudni, hogy a többi tulajdonos is vállal-e kezességet? Papp László azt mondta, nem. Az egyetem számára nem lehetséges, és az önkormányzatnál is csak akkor, ha a minisztérium jóváhagyja ezt.

Kulcsár Gábor kérdésében arról érdeklődött, nem kellett volna-e megvizsgálni ezt a kérdést korábban, hiszen közben derült ki, hogy mégsem lesz pénz ezekre a célokra. Papp László azt mondta: a pályázat kiírásakor is tudni lehetett, hogy ezt hitelből fogja megvalósítani az MSE. De a bérlői igények azt mutatják, hogy a társaság bevételei tudják majd fedezni a hiteltörlesztést. Nem akartak direkt többletforrást biztosítani erre.

Szathmári Károly a logikát kereste abban, miért kell teljes körű készfizetői garanciát adni akkor, ha már előrehaladott befektetői tárgyalások folynak. Konkrétumokat szeretne hallani. Papp László írásban fog válaszolni a konkrét üzleti tervről Szathmárinak.

Lefokozták a Modemet

Két kisebb jelentőségű előterjesztés után a Modem tagintézménnyé alakítása következett.

Kósa Lajos arról beszélt, ez most csak egy szándéknyilatkozat, a konkrét összevonásról augusztusban döntenek majd. Madarasi István bizottsága támogatja a szándékot, de vannak kérdések, amelyeket felvet ez az intézkedés. (Itt az ellopott képekre utalt a szocialista képviselő.)

Nem beolvadásról lenne szó, utalt válaszában a részletekre a polgármester, hanem arról, hogy a Modem nevét megtartanák, és a tevékenységet vinnék át a Déribe. Kérdés, hozzászólás a témához nem volt, az előterjesztést a közgyűlés elfogadta.

A hátralévő napirendeket szintén elfogadták a képviselők.

Fotó: Laczkó Kornél

 

Gyorsan szeretnél értesülni a vagy.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk!

 
 
  • 1meheszborz2014július10.13:59ÚjVálasz

    Hol élnek ezek az emberek? Az biztos , hogy nem Debrecenben...
    Ruha, és cipőkopás, vezető állatkert...stb
    Még visszatérek a részletekre, és ez lehet, hogy fenyegetés...:o)

     
  • 2meheszborz2014július10.15:23ÚjVálasz

    Csak néhány megjegyzés;

    -Mi a fene ez az Agóra kft,(pláne hogy nonprofit),főleg az előző vezető lemondását illetően, amiről (ha igaz) az újságból értesült...
    Az is igaz, hogy Somogyival is kezdeni kell valamit, pláne hogy milyen hűséges volt, és mégis, bocs mégse...

    -Ez a templomkerti projekt tényleg olyan sikeres, hogy lehet hivatkozási alap...:o)))))

    -Az állatkert annyira vezető (vagymiafene) szolgáltató, hogy a látogató főközönségnek (gyerekek) még a minimumot se képes nyújtani...

    -Érdekes megközelítés , hogy amit Kósa mond, az a demokrácia.Ez ismerős, és egyre inkább jellemző a mostani vezetésre.

    -Nagyon röhelyes (de lehet, hogy röhejes:o) , hogy mire hivatkoznak a kültéri házasságkötés költségduplázásánál, lbs szerintem.

     
  • 3augustus2014július11.01:37ÚjVálasz

    Hiába na, Debrecen a korlátlan lehetőségek városa. Elég ha csókosa vagy a polgármesternek, vagy valakinek az atyámfia, vezess egy teázót, s különböztesd meg a szamarat a majomtól, s máris jól fizetett állatkerti ügyvezető lehetsz. Ez ám a karrier!
    Vajon a teázó megnyitása előtt netán az állatkertben dolgozott a hölgy? Vagy esetleg a magánszektorban készült, némi olasz kapcsolatokkal a nagy feladatra?Ki tudja, hiszen, ha jól értem, olyan mint Colombo hadnagy felesége. Döntenek róla, de csak a demokrácia debreceni bajnoka ismeri. Ismeri?

     
  • 4cuncimokus2014július11.08:13ÚjVálasz

    Ez a gittegylet egy árva petákot nem ér!
    Bármely 10 fős gazdasági termelő cégnek komolyabb közgazdasági tervei vannak és hatékonysági mutatói vannak, ennél a vízfejü SZAKMAIATLAN politikai irányitásu KÖZPÉNZT lenyúló és elherdáló gyülekezetnél !!!
    Eszemfaszommegáll hogy egy svihák irányítja Debrecent,aki már rég Szentendrén él, és ugat bele nonprofit cégek kinevezésébe,"mivel demokrácia " van..
    Tényleg ezek a senkiházi gyülekezet dönt a város pénztárcája felett..akik KIZÁRÓLAG és ELSŐSORBAN saját maguk és baráti körük meggazdagodását tekintik előbbre valónak ?????

     

Hozzászólás

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje.