Kósa Lajos: 2014-ben tiszta lappal indulunk

A polgármester szokása szerint hosszan beszél, beszél, beszél. Ülésezik a debreceni közgyűlés

Debrecen – Pár perccel 9 óra után egy sürgősségi napirendi ponttal kezdődött meg a debreceni képviselők októberi ülése. A Munkácsy-trilógiáért Közalapítvány alapító okiratának módosítása nem nagyon mozgatta meg a képviselőket, de 28-an azért megnyomták a gombot, ahogy kellett.
 
 

Kósa Lajos: 2014-ben tiszta lappal indulunk

A polgármester szokása szerint hosszan beszél, beszél, beszél. Ülésezik a debreceni közgyűlés

Debrecen – Pár perccel 9 óra után egy sürgősségi napirendi ponttal kezdődött meg a debreceni képviselők októberi ülése. A Munkácsy-trilógiáért Közalapítvány alapító okiratának módosítása nem nagyon mozgatta meg a képviselőket, de 28-an azért megnyomták a gombot, ahogy kellett.
 
 
 
 
 

Kósa Lajos: 2014-ben tiszta lappal indulunk

A polgármester szokása szerint hosszan beszél, beszél, beszél. Ülésezik a debreceni közgyűlés

Debrecen – Pár perccel 9 óra után egy sürgősségi napirendi ponttal kezdődött meg a debreceni képviselők októberi ülése. A Munkácsy-trilógiáért Közalapítvány alapító okiratának módosítása nem nagyon mozgatta meg a képviselőket, de 28-an azért megnyomták a gombot, ahogy kellett.

A költségvetés féléves beszámolójával folytatják, Kőszeghy Csanád Ábel (Jobbik) kérdezi, hogy miután az ingatlan eladások nem jöttek össze, hogyan fogják teljesíteni a terveket. Kósa válasza szerint a korábbi gyakorlatoknak megfelelő módszerekkel – például zárolásokkal – teljesíthető lesz. Kulcsár Gábor (Jobbik) szintén kérdez: azzal együtt, hogy nagyon megterheli majd a költségvetést, vállalható-e ez a terv. Kósa Lajos szerint igen. A kormány politikáját fényezi: a magánnyugdíjpénztár, majd a megyei önkormányzatok szanálásáról beszél, illetve megemlíti, hogy a lakáscélú devizaadósok száma a felére esett. Szokása szerint hosszan válaszol a kérdésre, az adósságszolgálatot elemzi, amit hallgatva csak az nem un halálra, aki a laptopjával bíbelődik.

Közben már a közösségi közlekedés állami támogatásáról és az IMF-hitel visszafizetésének kölcsönhatásait vázolja fel a polgármester, majd megjegyzi: év végéig radikális változásokon megy át az egész önkormányzati rendszer, ezért fogadható el most a féléves beszámoló, a dolgokat a helyére tesszük, és 2014-ben tiszta lappal indulunk.

Ágoston Tibor (Jobbik) miután ivott egy kis vizet, megköszönte Kósa Lajos hosszú monológját, és kérdezi: a 909 millió forintos beszállítói tartozást hogyan kívánják rendezni? Kósa szerint nem érdektelen tudni a közgyűlést figyelő átlagpolgárnak, hogy mi zajlik a közgyűlésben, mert ők nem egy „sziget”, hanem egy nagy rendszer része. Az önki bevételei nem egyenletesen jönnek be, hanem márciusban, áprilisban, szeptemberben, majd decemberben. Így a tartalék folyamatosan apad-apad, aztán átmegy negatívba, akkor folyószámlahitelt vesznek igénybe, aztán befolyik a helyi adó, és így tovább. Kósa, szokásához híven, családi példát hoz: egy városi költségvetés pont úgy működik, mint egy családi kassza. Igaz, hozzátette, hogy az emberek a mindennapjaikat nem így élik, mert nincs folyószámlahitelük. Ez valamiért mormogásra késztette a képviselőket.

Madarasi István (MSZP): a főosztálytól vár pontos adatokat, mert hiába mondta Kósa Lajos, hogy kifizették a tartozásokat (nincs 30 napon túli), ő adatokat szeretne erről látni. Szűcs László főosztályvezető adatok nélkül válaszol: jelenleg 30 napra fizet a hivatal, és ezt szeretnék tartani a következő bevételi időszakig. Bizonyos elmaradások persze vannak.

Kósa kijelenti: alapfeladat-ellátás nem sérülhet. De: soha nem lesz olyan helyzet, hogy a panaszáradat megszűnjön, mindenki panaszkodik, hogy kevés a pénz. Például a magyar felsőoktatás finanszírozása ma a legjobb a GDP függvényében, mégis mindenki sír ott is. (Majd azért megjegyzi: a felsőoktatás finanszírozása maga a katasztrófa.) Eljutottunk Medgyessy-Gyurcsány-Bajnai-vonalig, s velük együtt a PPP-konstrukció negatív következményeiig.

Szathmári Károly (MSZP) szerint a beszámoló arról szól, hogy a tervezett bevételek a tervezett jogcímen történő beszedése nem valósul meg. A kötelezettségekre biztosítani kell a pénzt, bizonyos feladatokat meg át kell húzni a következő évre – ahogy eddig is. Felszólalása közben Papp László és Somogyi Béla alpolgármesterek a pulpituson csendesen nevetgélnek valamin.

Varga Zoltán (DISZ) megállapítja: így kell mesét mondani! Szerinte nem lehet elvárni az államtól, hogy a DKV-t mint „fekélyes tályogot” kezelje s a problémát megoldja. Két lábbal a földön kellene járni, és nem mesét mondani, hanem a problémákat megoldani.

Balázs Ákos (Fidesz) megállapította, hogy Varga Zoltán hülyeségeket beszél, mert a polgármester úr igenis nagyon fontos dolgokat mondott. Na!

A vitáról csak egyetlenegy dolgot akart még Kósa mondani: ismeri a DKV-dolgozókat, a villamosvezetőket, a karbantartókat, mindenkit, akik mindent megtesznek, hogy reggel elindulhasson a villamos, ezért visszautasítja, hogy Varga „fekélyes tályognak” nevezze őket. Ez méltatlan! És egyébként a DKV sem fekélyes tályog, a 2-es villamos sem az. Kósa azt javasolja Vargának, hogy nevezze inkább őket, a politikusokat fekélyes tályognak, őket sértegesse, ha már mindenképpen sértegetni akar. „De a DKV nevében ezt kikérem magamnak! És főleg nekik” – zárta a polgármester a vitát.

24 igen, 3 nem, 5 tartózkodással a költségvetési beszámolót elfogadták.

Bár már túljutottak a büdzsé napirendi pontján és rendeletekről kezdtek el gombot nyomni a képviselők, Varga mégis visszatért a fekélyes tályogra „ügyrendi javaslat” formájában. Kósa kioktatta, hogy mi a szabály.

A kéményseprés következik: a tervezet szerint a kéménysepréshez tartozó vizsgálat díja is csökkenhet 10 százalékkal. Dobrossy István (DISZ) kérdezi, készült-e olyan igényes, előkészítő dokumentáció, ami a céget érintő napi kérdéseket vizsgálja. Varga László főosztályvezető azt mondja, nem készült, ez ugyanis egy magáncég, és egyébként is törvényi kötelezettségeknek kell eleget tenni.

Dobrossy magyarázkodik egyet: nem áll munka- és semmilyen más kapcsolatban a Fűtesszel. Ha ez egy magáncég, és nem érdekel minket, hogyan érinti őket egy új jogszabály, az durva megsértése ennek a cégnek. Ráadásul ennek a cégnek a működése hatással van az emberek életére, mert gondoljunk csak arra, hány ember hal meg évente szénmonoxid-mérgezésben. Ez bűn! – jelentette ki a DISZ-es politikus.

Fodor Levente (Fidesz) adatokkal operál: a cégnek 13, közérdekű, bárki által visszakereshető működési éve van. Ez idő alatt 4,2 milliárd nettó árbevétellel rendelkezett. Az osztalék 280 millió forint volt (a 325 millió megtermelt eredményből), így kb. 45 milliót hagytak bent. A rendszerbe visszaforgatás nem jelentős, szerinte el fogja bírni ez a cég a 10 százalékos rezsicsökkentést.

Kósa állítja: Dobrossy nagyon markánsan téved. Az állam igenis durván beavatkozik bizonyos magáncégek piaci működési feltételeibe, a „világ legtermészetesebb módján”. Meghatározza a munkaköröket, a nyitvatartási időt, a képzéseket, a működési feltételeket, az árakat is durván befolyásolja, sőt bizonyos pénzügyi tranzakciókat meg is tilt. Kósa itt megint áttért a kétszobás család példájára, honnan is tudná egy kisgyerekes szülőpár, mit kell tennie bizonyos esetekben… Amit Dobrossy mond, az teljesen általános, nem gazemberség. Legfeljebb a beavatkozás mértéke lehet vita tárgya.

„Kéretlenül mentegetőzni, mindig elbizonytalanítja az embert” – utalt a polgármester Dobrossy előzetes magyarázkodására. Ezt a részt a két alpolgármester, akiknek egyébként is jókedvük van (Somogyi és Papp) ismét csak mosolyogva hallgatja. Zene füleiknek!

Az eredmény: 29 igen, 1 nem, 0 tartózkodás.

Rendelet a köztéri ivásról

Jobbikos képviselő felszólalására Kósa megint csak hosszan beszél a vigalmi negyedekről, amikből Debrecenben nincs olyan sok. Ágoston néhány éttermes kérdését tolmácsolja a közgyűlésnek, ezekre Gulyás Tünde osztályvezető válaszol: a melegkonyha fogalmát egyértelműen meghatározták a korábbi szabályok, de a mostaniak nem, az étterem fogalmát például semmi nem határozza meg. Ezt a joghézagot igyekeznének kiküszöbölni a mostani rendelettel. A melegkonyha szerintük az étterem körébe tartozik. Egy másik kérdés, hogy a budi ablakától számított 20 méteres távolság is beleszámít-e a zajvédelmi hatósugárba, Gulyás Tünde nem adott egyértelmű választ, de úgy sejtjük: igen, az is épp olyan nyílászáró, mint egy ajtó vagy ablak.

Kőszeghy Csanád csak nem érti, mitől meleg egy konyha, így Kósa Lajos többszöri próbálkozás, némi tatárbifsztek és pogácsa emlegetésével próbálja neki megmagyarázni. A teremben élénkül a hangulat, beindultak a gyomorsavak is.

Asbóth Endre (Fidesz) a trafiktörvényre hivatkozva kérdezi: a fiatalkorúak éjszakai szeszesital vásárlását hogyan fogja megoldani az új szabályozás és az önkormányzat. Kiderül: ez nem a város hatásköre vagy feladata.

A szavazás eredménye 28, 0, 4 – elfogadva.

Fölerősítenék a gazdasági fellendülést

A város „2014-2020 közötti időszakra vonatkozó Innovációs Gazdaságfejlesztési Programtervezetének jóváhagyása következik, amit a polgármester hallatlanul fontosként vezetett fel. Ennek megfelelően megint csak bő lére eresztve beszél mindenféléről.

Szathmári Károly (MSZP) az egyik kitörési pont, a spallációs központ felépítéséről érdeklődik: a város ezt a területet továbbra is saját tulajdonként kezelné majd, vagy mik a szándékai ezzel kapcsolatban. A válaszból kiderül, hogy ezt éppen az EU forszírozza. Kósa a National Instrumentset hozza fel példaként mint valóban innovatív vállalatot, és elképesztő összegekről beszél: 2400 milliárd forintnyi dollár az amerikai cég kutatási büdzséje, ami amerikai szinten „tarthatatlan”. Kósa Lajos lába ettől – akkor – földbe gyökerezett, de most legalább sikerült felébresztenie az szép csendesen szunyókáló képviselőket. Hiába, a pénz éberen tart!

A szpícs már legalább 20 perce folyik a jelenlegi és jövőbeli (reménybeli) fejlesztésekről. Papp László a „programcsomag” kapcsán felhívja a figyelmet, hogy a fő célkitűzés a gazdasági fellendülés fölerősítése, a magas hozzáadott értékű iparágak felkarolása. A Civakva-programról is beszél, miközben Pajna Zoltán (Fidesz, alpolgármester) és Kósa valami papírt tanulmányoz erős koncentrálással.

Az anyagot elfogadták.

Kósa Lajos közli, az összes vonal fekete

A nagykereki vasútvonal belterületi határát módosítanák. Kováts Ákos főépítész alig hallhatóan elővezeti a témát, alig érteni, mit mond. Ez azonban nem tántorítja el Szabó Gyula (Fidesz) önkormányzati képviselőt, hogy kérdezzen: a feltáró út keleti oldalát még nem látja pontosan. Kováts elmagyarázza neki, hogy a térképen látható fekete vonal az, amit néznie kell. Erre Kósa Lajos közli vele, hogy az összes vonal fekete. Kováts: ő a saját rajzán sárgával jelezte, ezen aztán jót nevet mindenki, továbbra sem látva át az érintett terület határvonalát.

Papp László szintén egy vastag fekete vonalról beszél, annak kapcsán, hogy a reptéri körforgalom helyét átgondolandónak tartja. Nem biztos benne, hogy ott lenne a legjobb helyen, ezért felülvizsgálatot javasol. Kósa megmagyarázza Kovátsnak, hogy Papp László a reptér északi oldaláról beszélt, ami fent van. - Meg kellene tanulni az égtájakat megfelelően használni - vélekedik a polgármester. Már az egész testület a Basahalom utcán jár, amikor – Papp László felvetését igazolva – Kósa Lajos azt mondja: olyan utat kell építeni, ami nemcsak a repteret szolgálja ki, hanem az ott lakókat is.

A másik előterjesztés a Meggyes-nevű terület Bárányfelhő utcáját érinti, és a Kuszi Kft. képviselőjének kérésére foglalkoznak vele. Ezt az előterjesztést sikerült elsőre megérteni, így a két rendeletet végül módosította a testület.

A Medgyessy-Gyurcsány-Bajnai-kormány ármánykodása az oka minden rossznak

A Cívisbusz Konzorcium beszámolója következik, aminek felvezetőjében Varga László főosztályvezető megjegyzi: száraz adatokat tartalmaz. Gondola Zsolt Zoárd (CFDE) megoldást firtató kérdésére Kósa újra elmondja az IMF-hitel szerepét, illetve a Medgyessy-Gyurcsány-Bajnai-kormány ármánykodását, kifejezetten Gondolának elismételve. Azt is elmondja ő is, hogy a közösségi közlekedés mindenütt veszteséges, ezért nem lehet ezt a problémát könnyen megoldani. Varga Zoltán az ÁSZ-jelentés sommás megállapításaira utalva kijelenti, nem látja: a DKV eleget tett volna a tájékoztatási kötelezettségének. Honnan tudja akkor a város, hogy a DKV milyen minőségben végezte a munkát? Varga László felvázolja a hivatali bürokrácia ide vonatkozó lépéseit. Dobrossy István megint nem állta meg, hogy fel ne szólaljon: valóban magasabb-e a fogyasztása ezeknek a buszoknak, mint elvárható volt? Nagy Attila, a DKV vezérigazgatója megerősíti a magasabb fogyasztási értékeket, legalábbis kezdetben. Később folyamatosan közeledtek az értékek az előírthoz, de vannak még gondok ezen a téren a konzorciális partnerrel.

Gondola Zsolt jelzi: ez komoly probléma mind a költségvetésnek, mind a vagyonkezelőnek. A DKV ügyét meg kell oldani, de tudomásul kell venni, hogy ez nem egy hasznot hozó tevékenység. A mértéke viszont nem mindegy!

Racionalizálásra már történtek kísérletek a holding részéről, tőlük további lépések nem várhatók. Ellenben lépni kellene valamilyen irányban a városnak is: eltelt 4 év, vannak tapasztalatok, a jegyzőnek javasolja (módosító indítványban), hogy vizsgálja meg a lehetőségeket. Gondola javaslatát befogadják.

Varga csak hajtogatja, hogy hiányoznak a vizsgálati anyagok, például a szolgáltatás színvonaláról szóló. Kőszeghy Csanád ugyancsak rugózik azon a témán, hogy a korábbi, az ÁSZ által kifogásolt, hiányzó beszámolók vajon a közgyűlés elé kerülnek-e valamikor.

Ágoston Tibor elmondja, hogy a vagyonkezelő felügyelő-bizottságában is többször átbeszélték ezt a témát, s utal arra, hogy komoly pénzösszegek kerülnek a várostól valami rossz szerződés következtében.

A fideszes képviselő szerint a menetrendnek megfelelően közlekednek a buszok

Kósa másképp gondolja: a troli és a villamos sokkal-sokkal drágább, mint a buszközlekedés, Ágoston érvelése tehát nem helyén való. Szilágyi László (Fidesz) a másik oldalról közelíti meg a problémát. Szerinte a tömegközlekedés olyan, mint a közétkeztetés, soha nem jó semmi. Emlékeztet mindenkit, mi volt itt 10 éve: 31-es, 15-ös busz, villamos, ami „jött, amikor jött”. Most mi van? – tette fel hatásvadász kérdését a képviselő, majd meg is válaszolta: menetrend van! Szerinte a DKV ez irányú munkája kiváló, előre tekintő, és ha ezen az úton halad tovább, akkor a debreceni tömegközlekedés kiváló lehet. Furcsa mód, mások nem osztoztak a buzgalomban annyira: csendben vették tudomásul a közeledési vállalt ilyen nyílt méltatását.

Dobrossy István jelzi: az Inter Tan-Ker valamiféle szerény eredményt mindig produkált, miközben a DKV nem. Kósa Lajosnak ettől ismét beszélhetnékje támadt: hosszan ecsetelte, mennyire (nem) fér össze a racionalizált közlekedés a lakossági igények maximális kiszolgálásával, próbálkoztak már vele ezerszer. Még azt is megjegyezte, hogy amikor a 24-es busz megtartásáért harcoltak a tócóskertiek, a Lencz-telepről is érkezett aláírás, pedig az ottaniak biztos nem ültek gyakran a 24-esen. (Már miért ne ülhettek volna? Szerk.)

Szathmári Károly szintén szólásra jelentkezett: pontosítja mindenki számára, hogy a buszokat nem vette meg a város, hanem béreli. Szerinte ez nem mindegy. Utal egyúttal Gondola javaslatára, amivel egyetért: vizsgálják felül a konzorciális szerződést.

Balázs Ákos úgy véli, nem mindegy, milyen minőségű ez a szolgáltatás, és ő is retrózik egyet: emlékezteti képviselőtársait, hogy akkoriban, a konstrukció elindulásakor füstölgő, ócska, kényelmetlen buszokon utaztak a debreceniek. Mára ez azért nem így van.

Kósa: ha a tömegközlekedési szolgáltató helyzetét ténylegesen rendezni akarják, akkor tisztázni kell, kinek van igaza a kulcskérdésekben, és ebben az Inter Tan-Ker is nyitott – sőt, a társaság vetette fel először. Ezek után újra lehet gombolni a szerződést (amit az új villamosok belépése is indokol majd). A polgármester már legalább fél órája beszél, számára nincs időkorlát, a Nagytanácsteremre jótékony álmosság terült.

Dobrossy István legújabb tömegközlekedős felszólalásában jobbközép politikusként aposztrofálta magát, amitől a vezérkar kisebb röhögő görcsöt kapott. Ez, úgy látszik, mindenki számára új információ volt. (De tényleg!)

Varga László főosztályvezető először úgy gondolta, nem fogadja be Gondola Zsolt módosító javaslatát, merthogy a konzorciális szerződés felülvizsgálata nem az ő feladata (mármint nem a hivatalé), hanem a holdingé, de aztán mégis jobb belátásra bírta magát, és befogadta az indítványt.

A beszámoló végül 27 igen, 1 nem, 4 tartózkodás mellett megkapta a szükséges szavazatokat.

„Debrecen képviselői és városvezetői becsapták a lakosságot”

Fél 1-kor Kósa Lajos polgármester átadta az ülés vezetését Pajna Zoltánnak. Még mindig tömeg, közlekedés és DKV – most a közszolgáltatási szerződés módosításán van a sor.

Szathmári Károly beszél, szerinte nem most kell a szerződést módosítani, hanem az előző napirendi pontban elrendelt, konzorciális megállapodás felülvizsgálata után. Vannak olyan körülmények, amik a szerződés megkötésekor nem voltak láthatók, ezt elismeri, de ezek a körülmények egyelőre nincsenek rendesen feltárva. Varga László elmagyarázza, hogy egy miniszteri rendelet miatt kell a dokumentumot módosítani. Varga Zoltán merész kijelentést tesz: 2009-ben ők, Debrecen képviselői és városvezetői becsapták, félrevezették a lakosságot, megígértek több olyat, amit nem tartottak be. Pedig ők óva intettek mindenkit a szerződés aláírásától. Sunyi cinizmusról beszél annak kapcsán, hogy évről évre, napról napra változtattak ezen a szerződésen. Kérjenek bocsánatot a lakosságtól és indítsák el a visszaállamosítás folyamatát!

Pajna Zoltán arra utal, hogy annak idején azért döntöttek úgy, ahogy, mert nem voltak elégedettek az akkori szolgáltatás színvonalával.

A viszontválaszok egyperces idején már mindenki nagyon unja a DKV-témát, de a legelszántabbak csak nem hagyják abba: mondják, mondják, mondják…

Végül az előterjesztést a testület elfogadta.

A következő napirendeken az idő közben megéhezett, a széken ülésben megfáradt képviselők úgy mentek végig, mint akácos úton a szerelmes ember: egymás után szavazták meg az egyes előterjesztéseket.

Egyedül az önkormányzati bérlakások eladásával kapcsolatban akadt némi izgalom (leginkább a felszólaló részéről): Tóth Ágnes lakossági hozzászóló mondta el a közgyűlésnek abbéli aggályait, hogy az ő személye egyeseknek, valakiknek – tudomása szerint – nem tetszik. Ennyiben is maradtak.

A testület végül elérkezett a zárt ülésekhez, így a közgyűlési tudósítók munkája véget ért.

 

Gyorsan szeretnél értesülni a vagy.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk!

 
 
  • 1bella2013október03.10:14ÚjVálasz

    Kósa Lajosnak sem ülve, hanem állva kellene beszélnie, ahogy a többi képviselőnek is. Ezzel megtisztelhetné a város népét. És nem ugatna annyit, mint szokott.

     
  • 2augustus2013október03.11:37ÚjVálasz

    Sok beszédnek, sok az alja.Így lehet manipulálni az embereket, lyukat beszélek a hasukba, s közben csak a lényegről nem esik egy szó sem!

     
  • 3akovacs2013október03.11:57ÚjVálasz

    Egyszer kipróbálhatnád, Lajos, hogy fél napig nem hazudozol. Tudom, elképzelhetetlen, de azért lehetne próbálkozni.

     
  • 4jani2013október03.23:42ÚjVálasz

    Emberek! A baj abban van, hogy ez nem a Vidám Színpad, hanem Mo. második legnagyobb városának közgyűlése. Itt nem bohócoknak kellene tréfákat előadni, hanem a város komoly ügyeit kellene intézni. Ami itt zajlik egyszerűen röhej ( lenne ) , de minden debreceni pénztárcája és életérzése kőkemény valóságként éli meg ezeknek a paprikajancsi niemandoknak az előadását. A város egy trutymó, bunkó, ízléstelenség- tömeg. Idejött egy dunántúli barátom és azt kérdezte: ez már Azerbadján miniben?

     
  • 5urszula2013október04.09:11ÚjVálasz

    Először is nagy köszönet illeti a vagy.hu tudósítóját, hogy minderről tudunk - nem lenne se türelmem se idegem végig ülni ezt a valamit.
    Már az első Kósa felszólalás világosan mutatja, hogy csak terel, terel, terel... Nem válaszolja meg a kérdést. S a továbbiakat sem. Ez jellemző az összes fidesznyikre. Honnan tanulták ezt? Kommunista káderektől?

     
  • 6harangoska2013október04.14:40ÚjVálasz

    Kedves Mindenki! Azért a Polgármester Úron is látszik, hogy elfáradt a végére. Könnyű otthonról, a gép mellől okoskodni, e mögött a hivatali-önkormányzati ülés mögött igenis rengeteg munka van! Csak az tudja, aki csinálja.

    Pá!
    Nusi

     
  • 7kotmany2013október04.15:30ÚjVálasz

    Ez a nyalás nem jött be Nusika Drága. Lajoskát legfeljebb az asszony, vagy valaki más fáraszthatta le, mert már az elején is törölgette a szemecskéjét a végén meg ott sem volt (lásd magát a tudósítást: Fél 1-kor Kósa Lajos polgármester átadta az ülés vezetését Pajna Zoltánnak) Vagy már ő maga sem hiszi el azt a sok sületlenséget, amit lát maga körül. :)

     
  • 8augustus2013október04.17:55ÚjVálasz

    Debrecent 15 éve uralja Kósa Lajos. Azt gondolom ennyi idő után már nem illik másra mutogatni, nemcsak a fényben kell sütkérezni, Londonban úszni más dicsfényében, hanem --néha ,talán--illene vállalni a felelősséget a városban elszórt milliárdokért, a be nem fejezett beruházásokért, a rossz döntésekért.Olyan nagy elvárás ez? Sajnos egy fideszes politikustól, igen!

     

Hozzászólás

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje.