Mire megy el a közel 2 milliárd?

Jó sok beton is kerül majd a „város tüdejeként” emlegetni szeretett Nagyerdőbe

Debrecen – A Keviépé lett a zsírosabb falat: a Békás-tó újraélesztéséért több mint 1 milliárd forintot kap, míg a „Hajrá Debrecen!” Konzorciumnak „csak” 850 millió jut.
 
Ráadásul, elnézve a közbeszerzés eredményét, jó sok beton is kerül majd a „város tüdejeként” emlegetni szeretett Nagyerdőbe, hogy a fociszurkolóknak, már aki kibírja sör nélkül, legyen hol parkolniuk.

Azt mondja a szerződés: a konzorcium, amely a Csónakázó-tó helyére épülő mélygarázs és vízi attrakció megvalósítását kapta lehetőségül, a tó helyén 2200 négyzetméter medencetestet, 400 négyzetméter beton járófelületet, 670 négyzetméter térkő burkolatot, a mélygarázsba 5 és fél ezer négyzetméter ipari beton burkolatot, valamint több mint 2 ezer négyzetméter alapterületű, monolit vízzáró vasbeton technológiával épült, összefüggő betonszerkezetet kell megépítsen. Nem semmi, ahhoz képest, hogy a város tüdejéről beszélünk, pláne, ha még hozzávesszük a minden bizonnyal (vagy mégsem?) telt házzal működő földalatti parkoló károsanyag-kibocsátását is. (Megjegyezzük: Debrecenben az indulás óta gyér a mélygarázsok kihasználtsága, ám hogy évről évre pontosan mennyi volt, nem tudni, mivel – mint arra az Állami Számvevőszék legutóbbi jelentése is rámutatott – a DKV 2008. és 2011. között a szakmai beszámolókat elkészítette ugyan, de a közgyűlésnek nem mutatta be. )

Lesz fű is azért!

Persze gyepesíteni is fognak, kemény 1475 négyzetéteren. A „Hajrá Debrecen!” ezért a munkáért tehát 850 millió forintot kap.

A Szabadtéri Színpad és a Békás életre keltése viszont – 1 milliárd forintból – a Keviépre hárul. Feladatuk lesz többek között: csaknem 1300 folyóméter drótkerítés (mellette cserjével), illetve ennél jóval kevesebb, 190 folyóméter sövénykerítés telepítése; egy aktív tanösvény zóna kialakítása (ehhez mintegy 4000 négyzetméter aljnövényzetet kell ritkítani kézi erővel); játszótér 16 játékkal, kondipark 8 darab eszközzel; szociális blokkok, kamerarendszer, közvilágítás rendbe hozatala, egyebek.

1. részajánlattételi kör ajánlattevői:

• Keviép Építőipari és Kereskedelmi Kft. (4025 Debrecen, Széchényi u. 46.)

• STRABAG-MML Magas- és Mérnöki Létesítmény Építő Kft. (1117 Budapest, Gábor Dénes u. 2. (Infopark D épület)

• „Hajrá Debrecen!” Konzorcium

• HUNÉP Universal Építőipari Zrt. (4025 Debrecen, Simonffy u. 34-36.)

• Épkerservice Építőipari- Kereskedelmi és Szolgáltató Zrt. (4033 Debrecen, Veres Péter u. 95.)

2. részajánlattételi kör ajánlattevői:

• Keviép Építőipari és Kereskedelmi Kft. (4025 Debrecen, Széchényi u. 46.)

• STRABAG-MML Magas- és Mérnöki Létesítmény Építő Kft. (1117 Budapest, Gábor Dénes u. 2. (Infopark D épület)

• „Hajrá Debrecen!” Konzorcium

• HUNÉP Universal Építőipari Zrt. (4025 Debrecen, Simonffy u. 34-36.)

• Épkerservice Építőipari- Kereskedelmi és Szolgáltató Zrt. (4033 Debrecen, Veres Péter u. 95.)

Gyorsan szeretnél értesülni a vagy.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk!

  • 1akovacs2013szeptember25.12:24ÚjVálasz

    Ha a 20 százalék felét le kell adni a Fidesznek (Orbánnak), még akkor is marad közel 200 millió a helyi magánzsebben.
    Még több betont a Nagyerdőbe!
    Kósa Lajos egyre jobban teljesít! Megvédjük a Nagyerdő-csökkentést!

  • 2augustus2013szeptember25.17:17ÚjVálasz

    Hol vagytok debreceni zöldek, hol vagytok környezetvédők?Kósa Lajos nagyzási hóbortja nem zavar ebben a városban senkit, fákat vágnak, betonoznak, csökkentik a zöldterületet, persze mindezt a csókosokkal, jó pénzért.Talán még belefér a költségvetésbe Kósa Lajos szobra is, úgy szeretném látni.De, tényleg.

  • 3savanyujoska2013szeptember25.17:29ÚjVálasz

    Há azé nem sokval több betonyt pakónak vissza,mint kiszednek.

Hozzászólás

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje.