Mentálhigiénés Nyári Kollégium

Debrecen – Több mint kétszázan vesznek részt az ország minden tájáról a Debreceni Egyetemen szervezett Mentálhigiénés Nyári Kollégiumon augusztus 3-án és 4-én.

Miután hamarosan megjelennek a működési támogatásról szóló pályázati kiírások, az idei tanácskozásnak – amelyet az egyetem Mentálhigiénés és Esélyegyenlőségi Központja, valamint a Lelkierő Egyesület szervez - „A szociális ellátások jövője a pályázati finanszírozások tükrében” címet adták.

A program első napján a pályázatokkal kapcsolatos információkról tartanak előadásokat a Nemzeti Erőforrás Minisztérium és a Nemzeti Rehabilitációs és Szociális Hivatal meghívott képviselői, a másodikon pedig a közösségi ellátások, a támogató szolgálatok, valamint az utcai szociális munka és krízisellátás helyzetét vitatják meg a szakemberek.

A rendezvény helyszíne a Debreceni Egyetem Főépületének Aulája. A részletes program a Debreceni Egyetem honlapján olvasható.

 
 

    Hozzászólás

    A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

    A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje.

     

    Mercedes a rokiparkolóban

    Nem lehet olyan korán menni egy éppen megnyíló áruházba, hogy a mozgáskorlátozottak várakozóhelyén már ne állna valaki jogosulatlanul.
     

    2-es villamos: még sárosodik

    Dokumentáljuk a környülállásokat – hódít a természet a nagy debreceni sikerprojekt építési területén.
     

    Ígéretek 7: Debrecen és a turisztika

    Azt mondta a Fidesz 2002-ben, hogy a várost a vidék legfontosabb turisztikai célpontjává fejlesztik.
     

    Gondolatok a Horthy-emléktábláról

    A Horthy-kultusz terjedése nem pusztán a jelen terhei és felelőssége előli menekvésként hat: legalább ugyanennyire hat a múlt előli folytonos bujkálásként is. Vattamány Gyula vallástörténész írása.
     

    Járt utat a járatlanért – megújul Pallag

    A Teva ipartelepétől a 4-es főút pallagi csatlakozásáig egy csaknem 4500 méter hosszú útpályát korszerűsítenek.