Képzavar

Pálinkás pénteket kívánunk

Kérdő Zsuzsával, aki a debreceni Fidelitástól egészen Orbán Viktorig jutott.

Jantyik Zsolt után újabb politikusról van fotónk. Fogyasztás közben. A kép nem magánarchívumból származik, hanem hivatalos honlapon található, hivatalos eseményen készült. Szeretnénk felhívni a figyelmet Kérdő Zsuzsa kéztartására, különösen a könyék helyzetére. Profi!

Egészségünkre!

Kérdő Zsuzsa az alábbi szavakkal mutatkozott be alelnökjelöltként a 2011-es tisztújításra készülve a Fidelitas honlapján:

1984. szeptember 14-én születtem, Debrecenben. Tanulmányaimat a Debreceni Egyetem Állam- és Jogtudományi Karán végzem. Kilenc éve 2002-ben léptem be a Fidelitasba, 2003-ban Fidesz tag lettem. 2004-ben a Fidelitas debreceni alelnökeként, 2005-től pedig a helyi csoport elnökeként tevékenykedtem. 2007-től vagyok tagja a Fidelitas Országos Elnökségének. 2009-ben a Hajdú-Bihar megyei Választmány elnökének választottak. 2006-2010. között dr. Pósán László, debreceni országgyűlési képviselő politikai munkatársaként dolgoztam. 2007-2010. között Debrecen 4. számú körzetének önkormányzati képviselőjeként vettem részt a közéletben. Bizottsági munka: oktatási bizottság, szociális bizottság, etikai bizottság. Jelenleg a Miniszterelnökségen dolgozom, a Miniszterelnöki Szervezési Stáb helyettes-vezetőjeként.

Megválasztották.

(Az idézetet „karakterhűen” közöljük. – A szerk.)

 
 

Ha tetszett a cikk és szeretné ezt megosztani:

Gyorsan szeretnél értesülni a vagy.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk!

 
  • #1akovacsmájus.19.07:20ÚjVálasz

    Hinnye de szép piros szeme van ennek a menyecskének!

     
  • #2savanyujoskamájus.19.15:20ÚjVálasz

    Ki a páljinkát kedvelli,meg oszt bírja is,a rossz embör nem löhet.Ennek a bűvérű setít kancának meg ugyan betyárosan mellye alá nyúlt Nagytiszteletű Főbíránk annak idejibe:)
    https://www.google.hu/search?q=kérdő+zsuzsa&hl=hu&prmd=imvns&tbm=isch&tbo=u&source=univ&sa=X&ei=RJy3T7OULoHptQan3onSBw&sqi=2&ved=0CFkQsAQ&biw=128

     
  • #3KT-KAmájus.19.15:26ÚjVálasz
    Idézet: akovacs
    Hinnye de szép piros szeme van ennek a menyecskének!
    ...

    Na ja, majd a fotós "hozzánemértésére", fogják, hogy be van "szívva, fújva, lőve, nyalva", mint ide Lacháza... :-D

     
  • #4Dakotamájus.22.11:15ÚjVálasz

    A Valaki egyébként nem más, mint Papp Viktor, a 2-es számú választókörzet fideszes önkormányzati képviselője. 1985-ös születésű, és hobbija a fallabda, bóling, gokart. Meg a pálinka.

     

Hozzászólás

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje.

 

Éleskamra

Czakó Bori és a gyász vámszedői

Czakó Bori
Hogyan is kellene mindig belecsempészni valami cifrát a mondandóba, amitől egy kicsikét megint jobban utálhatjuk egymást?
 

szerk.

Nyilastelep volt – Visszapillantó

Debrecen-Szabadságtelep Fotó: Csolity Vilmos
Másfél év óta csak szomorúbb.
 

Fekvőnyolcas

Eleinte mindenki csecsen volt

Ha a sínen busz fog járni, a busz helyén troli, a troli helyén gondola, a gondola helyén repülő, akkor is világosan látják, hogy többnek több a 20 százaléka.
 

Éleskamra

Czakó Bori dünnyögője

Olyan már a beszédben a politika, mint a fogakon a mákos tészta.
 

Éleskamra

Czakó Bori a reményrend őreihez

Czakó Bori
Nem jön az új alkatrész, nem jön a jobb idő, csak marad a poros sufni, ahová bedobjuk, amitől megválni félünk, mégsem szeretjük eléggé ahhoz, hogy törődjünk vele.
 

A menekültek ellen demonstráltak

Fáklyás vonulás a debreceni menekülttábornál
Kitartó folytatást helyezett kilátásba a debreceni jobbikos politikus (videó)
 

Tasó elismerte testvére gyerekét

Üzenetet írt két jobbikos képviselőnek Tasó László, Nyíradony fideszes polgármestere; ebben elismerte az unokaöccse újtrafikos voltát is.
 

Cigizés? Boldogan!

dohány - trafik - cigaretta - trafikmutyi - Debrecen - Mester utca
Nagy Nemzeti Trafikos Látványtár. Közvetlenül a magánrendelő mellett. Debrecen, Mester utca.
 

Tiltakozó demonstráció Orbán Viktor ellen

 

Trafikmutyi: már szinte unalmas…

Papp László - Debreceni közgyűlés - 2011. augusztus 25.
Papp László alpolgármester nem cáfolt, Balázs Ákos frakcióvezető viszont meg se nyikkant.