Cívis Ház: tárgyalnak, de nyitottak

Kaszinó és pókerszalon biztosan nem lesz a Gusta helyén

Debrecen – Pókerszalonról kezdtek beszélni Debrecenben azok a jól értesültek, akik a belváros egyik patinás épületében rolót húzott Gusta helyiségének további sorsáról tanakodtak. Megnyugodhatnak a szerencsejáték e formájától idegenkedők: kaszinóra ugyan lett volna igény, de nem lesz, ahogy pókerszalon sem.

A Piac utca 16. szám alatt évekkel ezelőtt bank, majd Gusta-üzlet működött, egy ideje viszont üresen áll. A tulajdonos Cívis Ház Zrt. a folytatásra pályázatot írt ki, melyre tavaly szeptember 29-éig lehetett jelentkezni. A helyiség 83 négyzetméteres, a hozzá tartozó pince majdnem ötszáz, és étterem, kávézó céljára alkalmas.

Igények vannak

A Cívis Ház igényei között megfelelő áruválaszték, magas színvonalú bútorzat, az üzletteret láttatni engedő, jól megvilágított, szépen berendezett kirakat, valamint a műemléki környezetnek megfelelő cégér szerepelt. A kiírás szerint a referencia anyagok elbírálását követően a Debreceni Vagyonkezelő Zrt. Igazgatósága dönt arról, hogy licitálás vagy tárgyalásos eljárás után kössenek-e szerződést.

Mivel a vagy.hu szerkesztőségét arról értesítették, hogy egy hajdan aktív, mára a politikától visszavonult, volt fideszes önkormányzati képviselő pókerszalont akar nyitni, megkérdeztük Kováts Ákost, a Cívis Ház vezérigazgatóját mi a helyzet: lesz-e ilyen a belváros legbelsejében. Érdeklődtünk továbbá arról is, hogy hány pályázó jelentkezett, ki lett a nyertes, és a vagyonkezelő döntése értelmében milyen alapon – licitálás vagy tárgyalásos eljárás után – került sor szerződéskötésre.

Nem lesz

– A Gusta helyére tárgyalást folytatunk egy komoly érdeklődővel, aki a teljes üzlet bérletére is igényt tart, de nem kizárt egy olyan variáció sem, miszerint a Piac utca felől megmarad a kávézó. Konkrét szerződést még nem kötöttünk, társaságunkat pókerszalonnal kapcsolatban nem keresték meg – tájékoztatott Kováts Ákos vezérigazgató. Azt viszont hozzátette, hogy korábban valóban volt érdeklődés kaszinó céljára, de mivel az a funkció nem illeszkedik a Piac utca portfóliójába, ezért a kérést nem támogatták.

(Debreceni „kaszinó-helyzetről” egyébként legutóbb akkor írtunk, amikor a közgyűlés tavaly novemberben eldöntötte: támogatja egy élő kaszinó létesítésével kapcsolatos minisztériumi pályázat kiírását. Akkor a belváros szomszédságában lévő bevásárlóközpont vezérigazgatója volt a kezdeményező.)

Nyitottak

Miután konkrét bérlőről ez esetben még nincs szó, a költségekről a Cívis Ház vezetője nem adott tájékoztatást. Azt azonban megjegyezte: függetlenül attól, hogy a tárgyalások zajlanak, minden más komoly érdeklődő iránt is nyitottak.

 
 
  • #1február.07.20:59cuncimokusÚjVálasz

    Tessen mán megkérdezni nagytiszteletü fődöntnök és főépítész szaktársat,hogyaszongya millen funkció nem illeszkedik a Piac utca portfóliójába...?

    mire teccet gondolni?

    Turkáló van vagy egy fél tucat, kínyai meg színtén... no azok hogyan illeckednek az ő prtfólijójába????????

     
  • #2február.08.18:53AppaloosaÚjVálasz

    Medgyessy Terem ki miatt költözött el?

    Nem akarok egy újabb maffiózó által üzemeltetett becsületsüllyesztőt a Piac utcára, elég a sok kirakodós boross és társai féle ivoldából.
    Nincs miért végigsétálni a Piac utcán, nincsenek jó üzletek.

     
  • #3február.08.23:21cuncimokusÚjVálasz

    Olvasom a városi újságban,hogy a civisház magyarázza a bizonyítványát, hogyaszongya nem igazak azok a híresztelések,hogy üres bótok tátonganak kiadatlanul...meg különben is nagy az érdeklődés a volt gustára..de azért még lehet beadni pályázatot. Na most akkor a sokbú nem tudnak vállasztani...vagy egysincs? Meghogy a csúnya magántulajdonos meg kitartja az árat és ezért kiadatlan néhány bolt.
    Ja, én meg most jöttem a hat huszassal..

    ui. csapón pár napja bezárt a sport bisztró..élt 6 hónapot.

     
  • #4február.09.22:29LiberoÚjVálasz

    Azért engem még mindig érdekelne a Medgyessy terem igaz története...
    Talán egy belevaló cívis-nyakas oknyomozó újságíró felgöngyölíthetné...

     
  • #5február.10.01:01cuncimokusÚjVálasz
    Idézet: Libero
    Azért engem még mindig érdekelne a Medgyessy terem igaz története...
    Talán egy belevaló cívis-nyakas oknyomozó újságíró felgöngyölíthetné...
    ...

    sztem nem volt már pénzük fizetni a civis bérleti díjjat: ezt igazolja az is,hogy bezárásuk végnapjain egyszer beléptem a boltba,és az eladó felkapcsolta a villanyt a bejövetelemre,vagyis eladdig a beszűrődő félhomályban üldögélt..nagy szegénységi bizonyítvány ez nemcsak a városnak,hanem az országnak is!!
    Csak annak a művészetnek van támogatottsága,mely glóriát fest hős vezérünk feje köré...minden más silány,értéktelen portéka lett..

     

Hozzászólás

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje.

 

2-es villamos: még sárosodik

Dokumentáljuk a környülállásokat – hódít a természet a nagy debreceni sikerprojekt építési területén.
 

Járt utat a járatlanért – megújul Pallag

A Teva ipartelepétől a 4-es főút pallagi csatlakozásáig egy csaknem 4500 méter hosszú útpályát korszerűsítenek.
 

Okos tananyag okos diákoknak

Mindenki számára elérhető lesz az interneten – Új projekt a Debreceni Egyetem Informatikai Karán
 

Nyolcvan éve avatták

1932. május 15-én, pünkösd vasárnapján az egyetem Díszudvara adott otthont a négy év alatt elkészült Főépület avatóünnepségének.
 

4-es elkerülő: ütemterv szerint haladnak

A munka folyik, csak legfeljebb nem látszik.
 

Mercedes a rokiparkolóban

Nem lehet olyan korán menni egy éppen megnyíló áruházba, hogy a mozgáskorlátozottak várakozóhelyén már ne állna valaki jogosulatlanul.
 

2-es villamos: még sárosodik

Dokumentáljuk a környülállásokat – hódít a természet a nagy debreceni sikerprojekt építési területén.
 

Ígéretek 7: Debrecen és a turisztika

Azt mondta a Fidesz 2002-ben, hogy a várost a vidék legfontosabb turisztikai célpontjává fejlesztik.
 

Gondolatok a Horthy-emléktábláról

A Horthy-kultusz terjedése nem pusztán a jelen terhei és felelőssége előli menekvésként hat: legalább ugyanennyire hat a múlt előli folytonos bujkálásként is. Vattamány Gyula vallástörténész írása.
 

Járt utat a járatlanért – megújul Pallag

A Teva ipartelepétől a 4-es főút pallagi csatlakozásáig egy csaknem 4500 méter hosszú útpályát korszerűsítenek.