Minden rendben, csak áll a vasút

Budapest – A Mávinform sajtóügyeletesének kora reggeli tájékoztatása szerint az éjszaka esett hó már csak néhány vasútvonalon okoz fennakadást a közlekedésben.

Kedd reggelre az ország vasútvonalain az előírt menetrend szerint elindultak a szerelvények - közölte Both Ferenc a távirati irodával, hozzátéve: a szél és a vonatok okozta menetszél miatt még folyamatos tisztításra szorulnak a vasútvonalak.

Nagyobb belföldi késést a debreceni, a kecskeméti és a székesfehérvári körzetekből jeleztek, ez 20-40 percet jelent.

Néhány órával később – némileg ellentmondva korábbi közleményének – a Mávinform sajtóügyeletese a következő hírt osztotta meg:

Nem járnak a vonatok a Székesfehérvár-Sárbogárd vasútvonalon, mert a szél másfél méteres hóátfúvásokkal teljesen elzárta a pályát Aba-Sárkeresztúr állomásnál. A vonalon közlekedő vonatok utasai 60-70 perces késésre számíthatnak a kora délelőtti órákig.

A Mávinform sajtóügyeletese végül kilenc óra körül teljesen felülírta hajnali közleményét, és megállapította: a folyamatos tisztítás ellenére a szél és az eljegesedett váltók miatt az ország több vonalán késnek a vonatok.

A Budapest-Pusztaszabolcs-Pécs vonalon több állomáson meghibásodtak a váltók, emiatt 50-70 perces késésre kell számítani.

A Budapest-Cegléd-Szolnok-Záhony és a Budapest-Újszász-Szolnok-Békéscsaba vonalak közös szakaszán Szajol állomáson több váltó is befagyott, ezért az erre közlekedő vonatok 60-70 percet késnek.

A Budapest-Székesfehérvár-Szombathely, a Budapest-Nagykanizsa, a Budapest-Tapolca a Dombóvár-Kaposvár, a Kiskunfélegyháza-Baja, a Debrecen és a Kecskemét környéki vonalakon 20-40 percet, míg a Budapest-Eszergom, a Budapest-Vác-Szob vonalakon 10-15 percet késnek a vonatok.

 
 

    Hozzászólás

    A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

    A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje.

     

    Mercedes a rokiparkolóban

    Nem lehet olyan korán menni egy éppen megnyíló áruházba, hogy a mozgáskorlátozottak várakozóhelyén már ne állna valaki jogosulatlanul.
     

    2-es villamos: még sárosodik

    Dokumentáljuk a környülállásokat – hódít a természet a nagy debreceni sikerprojekt építési területén.
     

    Ígéretek 7: Debrecen és a turisztika

    Azt mondta a Fidesz 2002-ben, hogy a várost a vidék legfontosabb turisztikai célpontjává fejlesztik.
     

    Gondolatok a Horthy-emléktábláról

    A Horthy-kultusz terjedése nem pusztán a jelen terhei és felelőssége előli menekvésként hat: legalább ugyanennyire hat a múlt előli folytonos bujkálásként is. Vattamány Gyula vallástörténész írása.
     

    Járt utat a járatlanért – megújul Pallag

    A Teva ipartelepétől a 4-es főút pallagi csatlakozásáig egy csaknem 4500 méter hosszú útpályát korszerűsítenek.