Huszonegy

.

Amikor a kívül kicsi, belül nagy országocska (túl)éléskamrájában – hála az oly kedvesen ellengyógyszerész (antipatikus) free style főgazdász által favorizált és már majdnem tökélyre vitt „drágán venni, olcsón eladni", avagy a „kutya is oda szarik, ahol már van", „mindenki annyit ér, amennyije van" stb., valamint udvarhölgyeinek , a kifli és magánnyugdíjpénztár tolvaj, az oktatás és kultúra mezejét lenapalmozó, valamint a sajtószabadságot sajátosan értelmező (felszámoló) Gabi, Annamari és Rózsa (tövissel) asszonynak – megfogyatkozni látszott az ország liszteszsákjának tartalma (utólag majd rengeteg lyukat találnak az alján az új Budaiak), s mivel a közvetlen szomszédokkal (akik ezen a bolygón élnek) hosszú és fáradtságos munkával sikerült megrühelltetnie magát a (nincs mire, de) büszke kis birodalomnak, nem volt más választás (nem is nagyon lesz az új választási törvény szerint), mint a Kedves – de a szabad világ molnárainak szedett-vedett, gyűlölt, megvetett, irigyelt, de liszttel bőven rendelkező hordái által mondvacsinált ürügyekkel (jogállamiság, demokrácia stb.) indított támadások miatt néha kedvetlen – Vezetőnek (megmentendő családját, barátait, pártja elitjét – bár ezek gyakran egybeesnek – és azok vagyonát) elindulni a szent háborúba, melyben egyszerre kell büszkén, egyenes derékkal harcolni, térden állva slicceket lehúzogatni és mindezt (az esetleg beszerezhető liszten kívül) letolni az istenadta kétharmad torkán. Végigtekintve a kalaptartón – melyen ott függött korona (szent), sipka (bohóc), páncélsüveg és rengeteg álarc stb. – végül is taktikusan és stílusosan a frissen szidolozott bihari arany (réz) borbélytányért választotta. Lement a garázsba, ahol ügyet sem vetve a máskor ellenállhatatlan kis (golyóálló) fekete buszára, a túl sokat fogyasztó tankokra, a jócskán hozó Grippenekre, meg sem állt a ritkán használt, igénytelen, de szívós Rózsitante öszvérig. (Anyja papgyűlölő, ateista, liberális, apja keresztény, konzervatív, református létére keresztcsókolgató körmenetes.)

Felpattant rá, futballcsukáját gyengéden az oldalába (bal) mélyesztette s elzúgott – mint a kétharmados többség – a szélrózsa (és malom) minden irányába. Mikor már kellőképpen elgaloppírozta magát (és híveit), nekitámadott a legközelebbi szélmalomnak – melyben kis, de nagyon drága hazájának súlyos érdekeltségei voltak – majd miután a lapátokkal alaposan össze-vissza verték egymást, leporolta öltözékét és szavahihetőségét, bekopogott a molnárhoz, ahol alulmaradván a kézitusában is, rálőcsöltek egy csomó lisztet (vagy púdert) szinte ingyen. Csak azt kérték cserébe, hogy mostantól járjon békaügetésben, viseljen csörgő koronát, fanszőrét borotválja csillag alakúra (ötágú piros vagy hatágú sárga, szabadon választott), írja át (újra) az alap(talan) törvényt a kötőszavak egy (kisebb) részének kivételével.

Az ezt követő kemény tárgyalások után (csak a haza érdekében) mindent elfogadott, de kiharcolt egy kis diszkréciót. Győztes hadvezérként megtérve kedvenc (de egyre inkább kietlenedett) hazájába, rendeztetett egy kicsit költséges (de legalább spontán) tüntetést (a kubatovlisták alapján valamennyi szavazójával), gyalázandó a két-három nagybetűs idegenszívű karvaly molnárokat, majd rendezve arcvonásait, vidáman elindult, hogy táncoljon egy könnyed kanosszát mindenkivel, aki fel- vagy lekéri. Mivel (de, azonban stb.) nem csak Kedves, hanem Gondos Vezető is (KGV), előre megrendelt valamelyik tök független családtagtól vagy ismeretlen, de független másik rokon véletlenül filctollgyártó üzeméből néhány tízezer (vagy a szimpátia menet résztvevőinek számával azonos számú) nemzeti színű (tri- vagy bikolor) írószerszámot, melyeket az (egyelőre) aktivisták (a még néhány kampánnyal ezelőtt igénybe vett, de soha ki nem fizetett s nem is eléggé Magyar Posta helyett) eljuttatnak minden tákolmányasztalra. Innen kezdve addig húzgálják ki a molnároknak nem megfelelő sorokat, fejezeteket, amíg csak piros-fehér-zöld, majd piros-fehér, végül csak fehér csíkok maradnak. Addig kell kibírni.

A bicikli panasza: „És mi mégis láncot hordunk".