Három színű – Posztkörkép

A Pécsi Országos Színházi Találkozó egyik legfontosabb célja, hogy felvonuljon a magyar színházi élet színe-java, ennek megfelelően mind a versenyprogram, mind a fesztiválprogram kellemes változatosságot tartogat a Pécsre érkezőknek.
 
 

Három színű – Posztkörkép

A Pécsi Országos Színházi Találkozó egyik legfontosabb célja, hogy felvonuljon a magyar színházi élet színe-java, ennek megfelelően mind a versenyprogram, mind a fesztiválprogram kellemes változatosságot tartogat a Pécsre érkezőknek.
 
 
 
 
 

Három színű – Posztkörkép

A Pécsi Országos Színházi Találkozó egyik legfontosabb célja, hogy felvonuljon a magyar színházi élet színe-java, ennek megfelelően mind a versenyprogram, mind a fesztiválprogram kellemes változatosságot tartogat a Pécsre érkezőknek.

A POSzT első napjain szerencsém volt három, minden jellemzőjében teljesen eltérő előadáson részt venni: lássuk, mit tartogat egy véletlenszerű POSzT-metszet!

Jadviga párnája

A sorban az első, a versenyprogram nyitódarabja a Jadviga párnája volt. Závada Pál nagy kritikai- és közönségsikert aratott naplóregényét a debreceni Csokonai Nemzeti Színház társulata állította színpadra és Mezei Kinga rendezte.

Bár a darab korántsem hibátlan, mégis kiváló illusztrációja az adaptációkészítés nehézségeinek; ráadásul ezeket a nehézségeket lebilincselően izgalmasan semmisíti meg, így megterhelő volta és a hosszú játékidő ellenére végig fenntartja az érdeklődést. A színpadra illesztés legfőbb kihívása a szöveg természete volt, ugyanis a naplóban három szövegréteg rakódik egymásra és determinálja a kívánt végeredményt.

A regény alaptörténete szerint a XX. század elején egy dél-alföldi szlovák falu Osztatni András (Kiss Gergely Máté) nevű lakója esküvője napján naplót kezd írni. Halála után felesége, Jadviga (Sárközi-Nagy Ilona) veszi át a tollat, majd „fiuk”, Miso (Galló Ernő) egészíti ki kommentárokkal és értelmezésekkel. A regényanyag textúrája menthetetlenül összegabalyodik az „évadok és rétegek” erdejében, ennek megfelelően a dramaturgia is kibogozhatatlanul összetett. A színpadon látunk jelenetsorokat, ezeket azonban a három elbeszélő kiszólásai rendszeresen leállítják és megmagyarázzák. Ráadásul a kronológiai sorrend, ha fel nem is borul, de menthetetlenül szilánkossá törik: Jadviga már Ondris halála után veszi kézbe a naplót, Miso pedig a cselekmény végén születik meg, így még messzebb távolodik az éppen látottaktól.

Hármuk együttese szorosan kézben tartja a jelenetekkel tűzdelt előadást, nélkülözhetetlen kommentárokat csatolnak a szüzséhez. Megértésünk az idő bizonytalan érzékelésén túl is véges: a három szubjektum személyisége olykor összeforr, egyes történéseket másképpen látnak vagy értékelnek, a rendelkezésükre álló tudásanyag pedig végképp eltérő; és akkor nem is számoltunk az elhallgatásokkal, félbehagyott szálakkal, és az olyan szimbolikus jelent-gesztusokkal, mint amilyen Miso születése. Ez a lelki-szellemi mozgalmasság utánozhatatlan erénye a Mezei-féle adaptációnak, ráadásul a kevés szereplő által belakhatatlan díszlettér is erősíti azt az érzést, hogy az egészet sosem fogjuk tudni elbírni. A naplóhatás rekonstruálása kiegészíti az összetettséget, és az alapszöveg majdnem szószerinti átvétele jól elkülöníti a három megszólaló gyökeresen eltérő belső világát.

Az múltábrázolás (hiszen közönségként végig a bizonytalan jelenben vagyunk) technikai részleteit segítik a kiemelkedő színészi alakítások, a későbbi szakmai beszélgetésen méltatott Galló Ernőé különösen: ő a kívülálló, a csendes, de főszereplő idegen, aki segít összerakosgatni a szálakat. Sárközi-Nagy Ilona önmagában és önmaga számára is kibogozhatatlan Jadvigát testesít meg, Kiss Gergely Máté pedig a törékeny Ondrissal „birkózik”; a Jadviga-alakítást erősebbnek éreztük, a színészi dominancia arányai az emlékezetesebb nőalakok felé térnek ki.

A családtörténet látszólag sokszor Ondris és Jadviga, férfi-nő harcává bomlik, de a felszín alatt titokban egyesülnek. Nincs többé férfisors, nincsen nősors, végre embersorsot látunk. A nemiség és nemi különbözőség minden testi és lelki vonzata elsőrangúan fontos, de egyetemesebb szintre is tereli a gondolatokat, túllép a férfibukás és a nőtörténet zsákutcáin, nincs egyéni kárhozat vagy üdvözülés. A történelmi kísérőszál, a szlovák-magyar kettősnyelvű előadás végleg a posztmodernbe röpít minket, hiszen a nyelvi és tárgyi megértés viszonylagos, nincs olyan néző, aki mindent megérthetne.

A másnapi közönségtalálkozón, amit Lévai Balázs vezetett, elsősorban az adaptáció kérdései jöttek elő; de maga Závada Pál is felszólalt, méltatta a Mezei-féle színpadi változatot. A beszélgetés egyik tekintélye, Nánay István tanár úr a Mamovkát játszó Oláh Zsuzsát is kiemelte, akinek állati indulata több titkos háttértörténetet is feltételez, ráadásul „kutyaverő” jelenete a legarcpirítóbb szadista erotikát tárja fel.

A Jadviga párnája emlékezetes előadás, összetettségében és szétbogozhatatlanságában lenyűgöző, de hosszú és olykor túlságosan megterhelő is egyben.

Az öldöklés istene

A másnap egy ígéretesnek tűnő kamaradrámát, Yasmina Reza - Az öldöklés istene című darabját tartogatta, amiből Roman Polanski készített feldolgozást olyan színészekkel, mint Jodie Foster, Kate Winslet, Christoph Waltz, és John C. Reilly. Az alaptörténet szerint két verekedő gyerek szülei keresik fel egymást, hogy megbeszéljék a foghullással járó incidenst, de a békítő beszélgetés fokozatosan vehemens filozófiaórába, majd verekedésbe csap át, végül pedig részeg beszélgetéssé szelídül.

A tatabányai Jászai Mari Színház színészei azonban nélkülöztek minden olyan érzékenységet és finomságot, amit az alapanyag és a film feltételez. Teátrális játékuk a legidegesítőbb színházi mozdulatokkal bírt; tétnélküli és komolyan vehetetlen tombolásukat képesek voltak érdektelenül, ripacskodva prezentálni. A darab íve teljesen összeomlott, sokkal inkább egy vadul száguldó, de unalmas hullámvasúttá alakult át.

Vásári sitcom szintjére süllyesztették az előadást, nincsen olyan pillanat, amire jóérzéssel tudok visszaemlékezni. Még a „poénok” utáni szüneteket is kivárták, hogy nevethessen a publikum, a kínos érzés a teljes játékidő alatt köztünk kísértett. A másik döbbenetet pont ez okozta: a közönség látható többségének mégis tetszett az, amit látott, nevettek a kiszámított humoros pontokon. Joggal vetődik fel a kérdés, hogy e sorok írója esetleg téved és rosszul ítéli meg az előadást; mindenesetre jól tudjuk, hogy a többség pillanatnyi tetszése önmagában nem feltétlenül mérvadó. Ráadásul botrányossá tényleg nem vált az este, a négy színész az utolsó percig hozta a POSzT-hoz nem illő középszert.

Makar Csudra

Szombat délután sikerült a darabválasztás csorbáját kiköszörülni és tanúja lehetettünk Farkas Franciska monodrámájának, amit Soós Attila segített színpadra állítani. Az árnyas és hangulatos Cooltour Café padlásán egy rögtönözve berendezett térbe csöppentünk, ahol U-alakban foglalt helyet a kisszámú közönség - ők lettek a cigánytábor hallgatósága. Az alapot adó Gorkij-novellán a fiatal színésznő-rendező páros alig változtatott, régi álma vált valóra Makar Csudra, az öreg cigányember életre keltésével.

A fiatal lány belép, majd megelevenedik a cigánydekameron. Az idő és jelenetsíkok itt is egymásra torlódtak - létezik egy mesélő, aki megeleveníti nekünk Makar Csudrát, aki viszont eljátssza az ő, saját történetének hőseit. Kossuth régi katonájától kezdve a szépséges és veszélyes cigánylányon át a gyilkos legényig belénk vájt a mesevilág; egyesek a földön ülve élvezték az egyszemélyes társulat varázsát. Az egymásra ágyazott síkok az előadás keretét is biztosították. Makar Csudra a névtelen mesélővé változott vissza, akinek bőréből újra Farkas Franciska bújt elő- hiába csak őt láttuk, el is felejtettük, hogy a szobában ő van és nem az öreg bajszos férfi…

Farkas Franciska a tárgyi minimalizmussal gyönyörködtetett, igazán jó mesélőnek bizonyult. Egy kalapon és egy bajuszon kívül alig volt másra szüksége a patkó alakú tetőnézőtéren, alakja elveszett a megelevenedő karakterek között, majd csak miután visszatért a tapsrendre bújt elő ismét a fiatal lány. A Makar Csudra-előadás egyszerűsége és az őszintébb korokat idéző meséje olyan színfolt, ami valóban emelte a POSZT-programok fényét.

 

Gyorsan szeretnél értesülni a vagy.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk!

 
 

    Hozzászólás

    A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

    A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje.