Főnixleszálló

Délibábok Magyarországa

A vidék ma a közmunkások világát jelenti.
 
 

Főnixleszálló

Délibábok Magyarországa

A vidék ma a közmunkások világát jelenti.
 
 
 
 
 

Főnixleszálló

Délibábok Magyarországa

A vidék ma a közmunkások világát jelenti.

Olvasónk, Budácsik Lajos levelét közöljük:

Nehezen szántam rá magam az írásra. Sokat meditáltam arról, vajon van e értelme írni - sokadszor - a szegénységről, a kiszolgáltatottságról, a nyomorról. Hiszen az elmúlt időszakban is már sokan - köztük jómagam - próbálták bemutatni, létezik egy másik, egy kilátástalan helyzetben levő, pusztuló Magyarország. Milliók tengődnek úgy, hogy gyakorlatilag esélyük sincs az emberhez méltó életre, számukra már az is öröm, ha naponta esetleg tudnak kenyeret venni. Az ő álmaik - amennyiben még vannak - földhöz ragadottak. Nem vágynak luxusutazásra, milliós karórákra, helikopterezésre, vagyont érő táskákra, de még talán svájci bankszámlára sem. (Azért sem, mert többségük talán azt sem tudja, hogy ilyen van.) Szeretnének tisztes megélhetést biztosító munkát, fedelet a fejük fölé, és egy szebb holnapot a gyermekeiknek.

A vidéki Magyarország, ma a közmunkások világát jelenti. Kiszolgáltatott emberek százezreit, akik meghunyászkodva tűrik, hogy a parancsolóik azt tegyék velük, amit éppen úrinak mondott kedvük diktál. Aki szólni mer, azt páros lábbal billentik bele a mély gödörbe, ahonnan már szinte lehetetlen felkapaszkodni. Ezért tűrik el a megaláztatást, ezért veszik tudomásul, hogy a közmunkások számára - általában - még a legelemibb munkafeltételek is hiányoznak. Többük beszélt arról, hogy az elemi tisztálkodási feltételek sincsenek a számukra biztosítva. Nem tudnak kezet mosni, ha netán kis vagy ami még rosszabb, nagy dolgukat kellene végezniük, akkor marad a mező, a kukoricás, vagy a - korábban kitisztított - árokpart. Ha valakinek nagyon sürgős, akkor elmondhatja, hogy nincs szerencséje. A közmunkásokat a mai hatalom nem veszi emberszámba, a közmunkának nevezett rabszolgamunka, statisztikák javítását szolgálja. Így valósul meg országunkban - no, nem a gyönyörű rend, hanem - a teljesnek mondott foglalkoztatás. Talán sántít, de néha úgy érzem, hogy az ókori Rómában is nagyobb becsülete volt a szegényeknek, illetve a rabszolgáknak, mint napjainkban, hazánkban a védtelen embereknek.

Szinte nincs olyan nap, amikor ne jelenne meg írás, tudósítás arról, milyen méltatlan körülmények között tengődnek felebarátaink, hogyan nő a szegénység, a nyomor. A Fidesz 2010 óta tartó uralkodása alatt óriási jövedelemkülönbségek jöttek létre. A gazdagok még gazdagabbak, a szegények, még szegényebbek lettek. A valamikori középosztályba tartozók közül rengetegen vesztették el egzisztenciájukat, már csak ábrándozhatnak egy szebb világról.

Az országot, lényegében egy személyben uraló miniszterelnök nem akar tudomást venni arról, ami ma hazánkban van. Kinyilatkoztatásaiban a ragyogó jelenről és a még fényesebb jövőről beszél.Ha hiszi amit mond akkor azért, ha pedig tisztában van azzal, hogy nem a való világról beszél, akkor pedig azért alkalmatlan arra, hogy az ország első embere legyen. Aki képes arra, hogy szemrebbenés nélkül beszéljen Magyarországról, mint a földi mennyországról, az mindenre képes lehet. Vajon meddig lesz Magyarország, a délibábok országa?

Többek között a fentiek miatt sem tudom, van e értelme a hatalom által "idegenszívűnek" nyilvánítottan, ülni a gép előtt, s megosztani másokkal is, mit gondolok a világról, hogyan érzek, hogyan viszonyulok mindahhoz, ami körülöttem történik. Nem vagyok politológus, nem vállalkozhatom mély elemzésre, nem tudok mélyenszántó, bölcs, biztató gondolatokat megfogalmazni az esetleges olvasók számára.Sajnos, még megoldást sem tudok kínálni azon túl, hogy a kényelmes fotelből még "fülkeforradalmat" sem lehet csinálni, 2018 tavaszán. Egyszerű újságolvasó emberként, aki próbál nyitott szemmel és szívvel közlekedni a világban, próbálkozom eljuttatni szerény gondolataimat. Tisztában vagyok sajnos azzal, hogy a világ ettől nem lesz több, főleg nem változik semmi, marad minden úgy, ahogyan eddig.

Vajon szabad e belenyugodni abba, ami van? Vajon tényleg "örök életű" a ma uralkodók hatalma? Hiszem, hogy nem. Mert az nem lehet, hogy mai, szegénysorban élő, hétvégén sokszor otthon éhező gyermekek is szüleik szomorú sorsára jussanak.

A napokban egy olyan településrészen jártam, ahol többségében a társadalom számkivetettjei élnek. Aki már járt olyan településen ahol a nyomor az úr, azoknak nem kell bemutatnom, milyen körülményekkel találkoztam. Barátaim ételt osztottak, töltött káposztát. Rengetegen álltak a sorban, várták türelmesen, hogy kis ételhordójukba annyi adag kerüljön, ahány tagú a család.Jómagam közben a gyerekekkel játszottam, beszélgettem. Sok mindenről, többek között a családról, saját kis világukról. Egy nyolc év körüli kisfiútól megkérdeztem, szereti e a töltött káposztát. Felcsillanó szemmel mondta, igen, nagyon. Hozzátette, tejföllel szereti, mert úgy még finomabb. Arra a kérdésemre, hogy van e otthon tejföl,-nem meglepő módon-azt válaszolta, sajnos nincs. Szeméből eltűnt a csillogás, szája elgörbült. Nézett csak maga elé. Nem tudom, mi játszódott le pár pillanat alatt buksi fejecskéjében. Válasza viszont mellbevágó volt. "Tudja bácsi, mikor esszük majd a káposztát, akkor hozzáképzelem a tejfölt is.", mondta, nagy komolyan. Ebben a válaszban benne volt napjaink Magyarországának minden keserve, tönkretett élete. A kilátástalanság, a nyomor, és vágy egy jobb, tisztább, emberi életre. Talán a mai nyolc éveseknek még lehet esélyük arra, hogy többre jussanak mint szüleik. Ezért talán mégsem hiába való, hogy ezt a kis írást bátorkodtam közreadni.

 

Gyorsan szeretnél értesülni a vagy.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk!

 
 

    Hozzászólás

    A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

    A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje.