 |
|
|
| |
| VOX |
| Hol töltené legszívesebben a nyári szabadságát? |
|
|
|
|
| |
|
| |
|
| |
|
| |
|
|
|
|
|
SZIGORÚAN NYILVÁNOS! |
|
|
|
|
|
|
Koprodukciós évad
Álomgyár lesz, a fesztiválok viszont megszűnhetnek – zurück: a kulturális holdingból vissza a színházi alapokhoz
vagy.hu | 2007.05.29. | Pozderka J.
|
 |
Küldje el ismerősének |
 |
Levél a szerkesztőnek |
 |
Nyomtatóbarát változat |
Jelentős részben koprodukciókra épül a Csokonai Színház jövő évada, de a tájékoztatás szerint egyelőre ez inkább forráskihelyezést jelent, a művészi erők kooperálását, s még nem forrásbővülést; Debrecen lassan a vidéki operajátszás végvára marad – hallottuk.
|
|
|
|
Noha többen a színház gazdasági rendbetételével a napokban megbízott önkormányzati biztos, Mádi Zoltán beszámolóját várták a sajtótájékoztatón, a művészeti vezetők, Vidnyánszky Attila megbízott igazgató és Kocsár Balázs zeneigazgató a 2007/08-as szezon terveit ismertették, hiszen kezdődik a bérletárusítás.
|
Az önkormányzati vezetők márciusban még azt hangsúlyozták, hogy maximálisan egyetértenek a menesztett Csányi János és a maradó, debreceni pályáját – miként megerősítést nyert – hosszú távra tervező Vidnyánszky színházi átalakítási elképzeléseivel, továbbra is ezt tekintik megvalósítandó eszménynek, a különféle nyilatkozatokból azonban az látszik, hogy óvatosan mégis kihátrálnak mögüle. Bejelentették például, hogy az említett koncepció fundamentumát képező, költségvetési intézményből közhasznú társasággá történő átalakulás (amelyet Mádi is támogatott Csányi munkatársaként) lekerült a napirendről. Az intézmény állami finanszírozására (a milliárdos költségvetés csaknem felére) nem lenne ugyanis akkor garancia. Volt, aki a sajtótájékoztatón ezek után már feleslegesnek látta a koncepció további elemeinek megvalósulását firtatni, azért szó esett még arról, hogy a társulatra váró megszorítások során valószínűleg a színházi alaptevékenységre fognak koncentrálni, s azok a kezdemények, melyek a kulturális holding irányába történő elmozdulást szolgálták (fesztiválok, irodalmi estek, lap- és könyvkiadás stb.) feltehetően elesnek. Kivételt képez a filmgyártás: a Liberté film tapasztalatain - mintsem sikerein - edződve, regionális álomgyár kialakításába kezdtek, amelyet az önkormányzat is hathatósan támogat. Készül az új debreceni mozi: Mispál Attila Kertész Ákos mainapság igen beszédes című könyvéből, a Zsaruk és zsarolókból forgatja.
|
Felvetődött egy kezdettől problematikus kérdés: a Kölcsey Központ, a Lovarda és más művelődési intézmények befogadó jellegű színházi tevékenységével párhuzamosan egyeztetésekre, együttműködésre lenne szükség. Az új évad előadásairól pedig nem lényegtelen információként hangzott el, hogy jelentős számban koprodukcióban készülnek. Feltehetően minden magyarországi színház számára ez a jövő útja, de az is kiderült, hogy a megnevezett partnerek (az Operaház, a Gyulai Várszínház, a beregszászi színház, a Trafó, a zsámbéki nyári színház, a Budapesti Tavaszi Fesztivál, a miskolci operafesztivál és intézményeik stb.) közreműködése ma még a közös finanszírozásban nem látszik, a művészi együttgondolkodásban azonban már igen. Ez azoknak a bírálatoknak a tükrében tűnhet jelentékenynek, melyek internetes fórumokon a közelmúltban kifogásolták – például a neves Horváth Csaba bemutatója (A tavasz ébredése), magasra tett művészi mércéje kapcsán („Debrecenben készítjük, de nem debrecenieknek”) -, hogy a Csokonai Színház néhány vállalkozása lényegében forráskihelyezés, Debrecenen kívüli művészi ambíciókat támogat meg.
|
Vidnyánszky izgalmas nyári programot előjelzett. Hosszú szünet után részt vesznek a POSZT-on (a pécsi színházi találkozó versenyprogramjában), a nyári szezon legjének tartott zsámbéki napokon, Szentendrén, a BudaFesten… Az évadtervvel kapcsolatban pedig immár a vidéki direktorok többségéhez hasonlóan népszínházi (nem művészszínházi) elveket fogalmazott meg: „nem vágtathatunk, mert elhagyjuk a közönségünket”, s - szándékai szerint - színes, sokféle igényt kielégítő műsortervet ismertetett. A társulat művészi színvonalat a fő rendező munkái reprezentálják mindenhol – nos, ő maga régi álmát, az Úri murit rendezi, Rostand Sasfiókját és egy unikálisnak, kísérletinek szánt Schnittke-darabot. A 90 éves Szabó Magdát a Macskák szerdájával köszöntik az ősszel, a beregszásziak a repertoárjukból a Dorottyát hozzák el az idén, a Csárdáskirálynő népszerűségén felbuzdulva, a Mágnás Miskát szánják a közönség-kedvenc operettnek a menüben. Folytatódik az ifjúságnak szánt sorozat (főként a kamaraszínházban) a János vitézzel, a 100 éves A Pál utcai fiúkkal és egy népmese-adaptációval. Sokak kérésére lesz ismét stúdiószínházi program Mispál Attila, Horváth Csaba, Paul Zimet (Broadway) rendezéseivel, Hobo új estje egy Brecht-est, amelyet természetesen Debrecenben is játszik a régiek (Morrison, Viszockij) mellett. Jószándékú elszólás lehetett, hogy miután fontosnak tartják a kortárs drámát, elindítják a Csokonai Színházban a kamera.man-nal sok évvel ezelőtt már elindított Borbély Szilárd költőt Halotti pompa című darabjával (ami ugyan versgyűjtemény, igaz, annak elég drámai). Kocsár lényegesnek tartja, hogy miközben szinte mindenhol megszűnik, vagy veszélybe kerül az operajátszás, a Csokonai Színház tagozata teljes értékű repertoárt bonyolít: az évad két operabemutatója Smetana Az eladott menyasszonya és Puccini Mannon Lescaut-ja szlávok vendégrendezésében - vendégművészekkel, fesztiválmeghívásokkal.
|
Színház-dosszié:
Biztos-e a biztos?
A Beregszászi Csokonai Színház
A cívis puma dübörög
36 milliós hiány lett
PARDON – Aláaknázott kultúra
Több bevétel, elbitangolt közönség
Új évad, új rend, fiatalodó társulat
Megtorpant színházi reform
A reformkor közepén
Évadzár, új korszak a színházban
Bűnös város, bűvös színház
Végre kicsomagolták
A direktor folytatja
Biankót kaptak?
Operett, nótaest rendelve!
A jövő színházában hisz
Lecsendesített zendülők
Csányi szalmája
Jöhetnek Csányiék
PARDON – Egész pályás letámadás
A szakma szerint kivitelezhetetlen
Időzített bombától tartanak
Nem vagyunk álmodozók!
Szóljon be Csányinak!
Kavicsok az állóvízben
|
|
|
|
|
|
| |
|
 |
|
|
|
|
|
Mit tehetünk önmagunkért?
|
| IGEN BÉLA MEGVAGYUNK!
AZ ÉVEK CSAK TELNEK-TELNEK , EGYHANGUAN, DE CSAK ELJŐ AZ IDŐ , MOSTMÁR HAMAROSAN , AMIKOR AZ ÁLORCA LEHULL , ÉS MINDENKI MEGMUTATJA A MAGA VALÓJÁT. ESETLEG TEHETSÉGÉT VAGY TEHETETLENSÉGÉT. EBBEN CSAK AZ A SZOMORÚ, HOGY AZ ÉVEK ELFECSÉRELŐDTEK, SOK SORS ESETLEG ILLUZIÓ, HOGY LEHET MÁSKÉPPEN ÉLNI , ELVESZETT!
IGAZA VAN GYURCSÁNYNAK ELKÚRTUK, DE MINDANNYIAN!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!! ... |
| 2010.01.14 07:57:35 |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
| |
"„Minden korosztály más…”..." |
|
|
|