VOX
Hol töltené legszívesebben a nyári szabadságát?
a hegyekben
a tengerparton
a Balatonon
Erdélyben
Európán kívül

 
Nass

Fotó, átok, szépfiú
 
Légbukfenc

Nemcsak a motorosoké a világ
 
Zenezis

Ezt vártuk!
 
SZIGORÚAN NYILVÁNOS!
  Főoldal / Kultúrkraft / Biztos-e a biztos?  
     
Biztos-e a biztos?
A szocialisták inkább revizort küldenének a Csokonai Színházba

vagy.hu  |  2007.05.17.  |  Koppányi Szabolcs
 
A fotó képeslapként elküldhető: 
Küldje el ismerősének
Levél a szerkesztőnek
Nyomtatóbarát változat
 
Az önkormányzat úgy tervezte, hogy áprilisban igazgatói pályázatot ír ki Csányi János koncepciójának a megvalósítására, aztán úgy, hogy átmenetileg – augusztus 20-ig - Mádi Zoltán személyében önkormányzati biztos irányítja az ellentmondó hírek szerint 50-70-115 milliós hiánnyal küzdő intézményt, vezetőt csak a gazdasági stabilizáció után keresnek élére. A szocik inkább revizort akarnak.

 
A helyi MSZP két képviselője által tartott sajtótájékoztatón két fő irányvonal köré csoportosultak a balos ellenvetések a Csokonai Színház legújabb fejezetét illetően. Lukács József (a kulturális bizottság tagja) azt fejtegette, nehéz eldönteni, mi sürgős és mi nem a városvezetésnek időnként. Történt ugyanis, hogy idén március végén Csányi János közalkalmazotti jogviszonya megszűnt, egyszersmind a városvezetés kinyilvánította azon óhaját, hogy minél hamarabb megfelelő személyt kell ültetni a patinás intézmény élére. Konkrétan a soron következő közgyűlés elé kellett volna tárnia a pályázati kiírást. Ez nemhogy akkor, azóta sem történt meg (most sincs a napirendi pontok között), pedig több mint egy hónap telt el azóta, városi közgyűlést pedig tartottak közben. Lukács szerint – miután többször megkérdezték a késlekedés okát, és azt a választ kapták: fogalmazzák a szöveget – felvetődik, hogy valami komolyabb, elhallgatott probléma van a dolog körül, esetleg nem találják a megfelelő embert a megfelelő feladatra, akinek a testére szabhatják ezt az egyébként elvileg nyílt pályázatot.

Revizort és rendőrséget, de nem Gogoltól


Szathmári Károly (pénzügyi bizottság) más oldalról közelítette a témát. Mint mondta, Halász János alpolgármester kétszer is csúsztatott a közelmúltban. Először akkor, amikor április 24-ét jelölte meg a Csokonai Színház által összeállított költségvetési lajstrom kézhezvételi időpontjaként – Szathmári szerint ellenőrizhető, hogy ez április 12-én már megtörtént –, másodjára pedig a rendkívül fontos döntésre készülő pénzügyi bizottságot a közgyűlés csütörtöki napjának kora reggelére, fél órával az ülés megkezdése előtti időpontra hívta össze, ami nevetséges. A pénzügyi bizottság ugyanis szerda délig semmilyen alapinformációt, segítő adatot nem kapott ahhoz, hogy felelősségteljesen döntsön az önkormányzati biztos személyéről, pedig ebben a kérdésben nem véleményező, hanem döntési jogkörrel rendelkezik. Önkormányzati biztost szeretne ugyanis állítani a megroggyanó színház ideiglenes vezetése mellé a városirányítás. A szocialista képviselő a színház pénzügyi tartozása kapcsán is ellentmondásos adatokat talál a közelmúltbeli és a friss megszólalásokban. Április 12-én a színháznak saját összegzése alapján 115 millió forint tartozása volt (harminc napon belüli és azon túli tartozások egyben), most meg Halász azt mondta, hogy 50, de talán lehet, hogy 70 millióra is rúg ez az összeg (ami korábban 36 milliós volt).

Egy dolog biztos csak a szocialisták szerint: a debreceni önkormányzat saját gazdálkodási osztályának fogalma sincs arról, pontosan mi is zajlik jelenleg a Csokonai Színházban pénz- és adósságkezelés címszó alatt, ami nem az ő hibájuk, hanem a „jótékonyan takaró búra” miatt. Azt állítják, szándékosan tartották távol Kovácsnéékat (az önkormányzat gazdálkodási főosztályát) az ügyektől. Szathmári ezért is véli úgy, hogy mivel „Halász János alpolgármester a jelek szerint önmaga felelősségét készül áthárítani a pénzügyi bizottságra és a majdani önkormányzati biztosra”, először egy teljes körű, átfogó revizori célvizsgálatot kellene tartani. A bő egy hetes kutakodás után a kialakult helyzetet a közgyűlés elé kell vinni, s majd ezek után szabad csak dönteni arról, kell-e, s ha igen, ki legyen az önkormányzati biztos, illetve vétett-e a törvények ellen valaki. Ám ez már esetleg rendőrségi ügy lenne.

Kiszabadulva a magaskultúrából; mint a Loki


Az önkormányzati biztosnak jelölt, közgazdász végzettségű Mádi Zoltán 1990 és 94 között Nyíregyháza jobboldali polgármestere volt. Színházi tapasztalatai számottevőek, a Vígszínház és a szegedi szabadtéri játékok ügyvezetője, korábban a nyíregyházi és a szegedi színháznál is volt gazdasági vezető. Ő dolgozta ki Csányi János, a gazdasági ügyek miatt menesztett („lemondott”) direktor színházi koncepciójának a gazdasági szerkezet, a gazdálkodás átalakítására vonatkozó részét, A közösség művészete című pályázati anyag társszerzője (ekként ő maga is a költségvetési intézmény közhasznú társasággá alakítását tartja kívánatosnak).

„A közelmúlt debreceni történései is mutatnak jó mintát arra, hogyan kell egy szolgáltatást piacképessé alakítani, szegmentálni, eljuttatni a fogyasztóhoz és presztízsjószággá tenni. A debreceni labdarúgás ezen az úton jutott el a kieséstől a MU elleni tétmeccsig. (Hajrá Loki!) – írja többek között a dolgozatban. - A lényeg az, hogy a színház sikeresen válhat a politika és a magaskultúra fogságából kiszabadulva, a sérelmi attitűdön túllépve, kulturális sikerágazattá, az igényes népszórakoztatás és művelődés színterévé. Mi a recept? Részben ugyanaz, mint a Lokinál: csapat, munka, sztárok, befektetés. És világos, következetes szakmai és művészeti elvek. Mi a garancia, hogy az újak jól fognak ’igazolni’ és játszani? Nem csak e pályázat, hanem az eddigi teljesítményük. Tehát a pályázóknak legelőször is sikeres, teltházas, több éven át is játszható, a város falain kívül is megmutatható előadásokat kell létrehozniuk.”



 

 
Kapcsolódó anyagok:
A Beregszászi Csokonai Színház
 
Mit tehetünk önmagunkért?
És MOST hogy vagytok? Béla
2010.04.14 15:50:53
Mit tehetünk önmagunkért?
IGEN BÉLA MEGVAGYUNK! AZ ÉVEK CSAK TELNEK-TELNEK , EGYHANGUAN, DE CSAK ELJŐ AZ IDŐ , MOSTMÁR HAMAROSAN , AMIKOR AZ ÁLORCA LEHULL , ÉS MINDENKI MEGMUTATJA A MAGA VALÓJÁT. ESETLEG TEHETSÉGÉT VAGY TEHETETLENSÉGÉT. EBBEN CSAK AZ A SZOMORÚ, HOGY AZ ÉVEK ELFECSÉRELŐDTEK, SOK SORS ESETLEG ILLUZIÓ, HOGY LEHET MÁSKÉPPEN ÉLNI , ELVESZETT! IGAZA VAN GYURCSÁNYNAK ELKÚRTUK, DE MINDANNYIAN!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!! ...
2010.01.14 07:57:35
Mit tehetünk önmagunkért?
No, megvagytok még? Béla
2010.01.13 10:02:47
 
ARCÉL
"„Minden korosztály más…”..."


Keresés
Keresendő:

Hely:





Hírlevél
Kérek

hírlevelet!