VOX
Hol töltené legszívesebben a nyári szabadságát?
a hegyekben
a tengerparton
a Balatonon
Erdélyben
Európán kívül

 
Nass

Fotó, átok, szépfiú
 
Légbukfenc

Nemcsak a motorosoké a világ
 
Zenezis

Ezt vártuk!
 
SZIGORÚAN NYILVÁNOS!
  Főoldal / Média / Friss a rádió, vigyék!  
     
Friss a rádió, vigyék!
Jobb- és baloldali frekvenciák

vagy.hu  |  2007.04.04.  |  Koppányi Szabolcs
 
A fotó képeslapként elküldhető: 
Küldje el ismerősének
Levél a szerkesztőnek
Nyomtatóbarát változat
 
A holding egyik tagvállalata, a Friss Rádió Kft. lehetséges eladására figyelmeztettek névtelen levélben önkormányzati képviselőket, valamint azt is megpedzették, hogy vélhetően a Debreceni Vagyonkezelő Zrt. nemrég kinevezett elnök-igazgatójának egy közeli kapcsolata fogja azt pályáztatás nélkül megkapni. A holding szerint – noha egyszer már ismertettek ilyen terveket – mindez pletyka.
 
Három rádió neve kapcsolódik össze az ügyben, mégis, van olyan levélben megszólított képviselő, aki szerint ez csak amolyan lényegtelen epizód a sajtóbirodalom átalakításában. Tóth Judit főszerkesztő pár napja még úgy nyilatkozott, hogy minden rendben megy náluk, erre most úgy néz ki, április végéig elküldenek majd’ mindenkit a stábból.

Szóla, Aqua…


A Friss Rádió 2003-ban 25 milliós vételárral lett az önkormányzati sajtóholding (városi tévé, Debrecen hetilap, Debreceni Disputa havilap, deol.hu) része. Új tulajdonosként Pozsgai Éva (neve nem szerepelt a levelekben) merült fel, aki az Aqua Rádiót is – amely a Szóla Rádió előtt 2005-ben megszerezte a 93,5 Mhz-es frekvenciát – vezeti. Az Aquát alapítóik személyi köre miatt Fidesz közeli rádióként emlegették - Pozsgaiék ezt kezdettől visszautasították. A rádiósok mindenesetre úgy tudják, háromnegyed részben lenne tulajdonos, huszonöt százalék pedig a holding kezében maradna. A Friss megtartaná non-profit jellegét, tehát egyelőre nem lenne belőle kereskedelmi médium. Besorolását tekintve egyetemi rádióból kulturális rádióvá válna, s kikerülve az egyetem hatósugarából, valamivel szabadabb, öntörvényűbb műsorpolitikát folytathatna.

Az ügy érdekessége, hogy a Friss éppúgy a (liberális párti) kuratóriumi elnök, Giczey Péter vezette Szóla Rádió előtt kapott frekvenciát annak idején, mint az Aqua. Különbség a két eset között, hogy az Aqua előzése kapcsán kilógott a lóláb, hiszen tapasztalat nélkül – feltehetően politikai paktum miatt – nyomta le a tíz éve sugárzó Szólát, a Friss térnyerése esetén maga a közösségi rádió vétett formai hibát a pályázatnál.

Nem ilyen lovat…


A liberálisok mindenesetre akár örülhetnének is, hiszen gyakran hangoztatott álláspontjuk szerint - bár a törvények lehetővé teszik - a sajtó szabadságával nem összeegyeztethető az önkormányzati politikai testületek által fenntartott és irányított sajtó, ezért rendre a privatizációt javasolják, s a bevételből közszolgálati sajtóalap létrehozását. Gadus István SZDSZ-es képviselő azonban (a levél egyik cmzettje) azt mondja, nem úgy tűnik, hogy ebben az irányban történik az átalakítás, a Friss valószínűleg továbbra is a fideszes városirányítók holdudvarában marad. De mivel a hatásgyakorlás terén a televízió és a nyomtatott sajtó, valamint az internet-média után kullogó rádió csekély politikai hasznot hozott, megpróbálnak egyesek gazdasági hasznot húzni belőle. Gadus ironikus tippje, hogy mivel a jobb- és a baloldal is teret – pontosabban frekvenciát – nyer Debrecenben (balosként az errefelé terjeszkedő Klub Rádiót hozta fel), idővel az új Frissen keresztül majd talán beköszön hozzánk a Lánchíd Rádió, amelyik meg a jobboldali médiaközlekedést részesíti előnyben. Vagyis a politikus kétoldali összekacsintást emleget, és megjegyezte, sokadik alkalommal bizonyosodik be, hogy a városi képviselők nem láthatnak bele a városi cégeket egyesítő holding működésébe.

Előterjesztés nincs, profiltisztítás van


A holding tulajdonosai, a debreceni választók azonban nemcsak képviselőik, a sajtó nyilvánossága útján se nagyon tudnak hozzájutni a jogos tulajdonukat – ez esetben a Friss Rádiót – érintő információkhoz. Mennyibe került eddig a városnak a rádió? Tényleg eladják-e? Mennyiért? Lesz-e nyílt pályázat, közbeszerzés? A vagyonkezelő sajtófőnöke, Zámbori Péter akként reagált, hogy városi pletykákkal ne foglalkozzunk, a hivatalos verzió így szól: „a mai napig nem történt olyan előterjesztés, amely a holding igazgatósága elé került volna a Friss Rádió eladása kapcsán, tehát nincs is mire válaszolni”. Ha nincs is hivatalos előterjesztés, Zámborival ellentétben Sásdi András elnök-igazgató a cég 2007-es üzleti terveit ismertető sajtótájékoztatóján már megfogalmazta, hogy „profiltisztítást fognak véghezvinni a holdingnál, amely egyrészt bizonyos vállalkozások leadásával vagy csökkentésével, másrészt egyes tagvállalatok elvesztésével járhat. Mint hallhattuk, a szemlélet az lesz, hogy megnézik, a holding melyik egysége hoz nyereséget, és melyik visz. A Friss Rádió az utóbbi kategóriába tartozik.” Mindezekre egy képviselő azt fejtegette a vagy.hu-nak, hogy az ilyen ügyleteket sokszor visszahúzzák a homályba, ha az túlságosan nagy nyilvánosságot kap, aztán esetleg pár hónap vagy év múlva megint előveszik.


 

 
Kapcsolódó anyagok:
Barátnők rádiója
Szólt a rádió
Beperelik az ORTT-t
Veszélyben a szólásszabadság Debrecenben
Nem szól a rádió
 
Mit tehetünk önmagunkért?
És MOST hogy vagytok? Béla
2010.04.14 15:50:53
Mit tehetünk önmagunkért?
IGEN BÉLA MEGVAGYUNK! AZ ÉVEK CSAK TELNEK-TELNEK , EGYHANGUAN, DE CSAK ELJŐ AZ IDŐ , MOSTMÁR HAMAROSAN , AMIKOR AZ ÁLORCA LEHULL , ÉS MINDENKI MEGMUTATJA A MAGA VALÓJÁT. ESETLEG TEHETSÉGÉT VAGY TEHETETLENSÉGÉT. EBBEN CSAK AZ A SZOMORÚ, HOGY AZ ÉVEK ELFECSÉRELŐDTEK, SOK SORS ESETLEG ILLUZIÓ, HOGY LEHET MÁSKÉPPEN ÉLNI , ELVESZETT! IGAZA VAN GYURCSÁNYNAK ELKÚRTUK, DE MINDANNYIAN!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!! ...
2010.01.14 07:57:35
Mit tehetünk önmagunkért?
No, megvagytok még? Béla
2010.01.13 10:02:47
 
ARCÉL
"„Minden korosztály más…”..."


Keresés
Keresendő:

Hely:





Hírlevél
Kérek

hírlevelet!