VOX
Hol töltené legszívesebben a nyári szabadságát?
a hegyekben
a tengerparton
a Balatonon
Erdélyben
Európán kívül

 
Nass

Fotó, átok, szépfiú
 
Légbukfenc

Nemcsak a motorosoké a világ
 
Zenezis

Ezt vártuk!
 
SZIGORÚAN NYILVÁNOS!
  Főoldal / Szabad kézzel / PARDON - A bugrisok  
     
PARDON - A bugrisok


vagy.hu  |  2007.04.03.
 
A fotó képeslapként elküldhető: 
Küldje el ismerősének
Levél a szerkesztőnek
Nyomtatóbarát változat
 
A bugris cívisek meg az ő polgármesterük. A városimázsnak ezt a sajátos karakterét rajzolták fel az elmúlt napokban Kósa Lajos szereplései a bulvármédiában, ettől hangos most minden. Lehet bosszankodni rajta, és zavartan, pirultan dadogni („jaj, én is debreceni vagyok”), de nem érdemes. Rövid az élet, és hosszú a sír.
 
Álszentnek sem kell lenni ugyanis. Köztudomású, hogy Magyarországon a politikai osztály – amelyet mások után én sem neveznék elitnek – újgazdag hóbortjaival, gyanús kapcsolataival, törvények felettiségével egyre inkább elszakad a plebejus rétegtől. Kósáról sem derült ki most semmi újdonság. Illetve, talán mégis…, a tévéműsorban az tűnt fel, nem tudom, hogy láttam-e már ennyire magabiztos, önbizalommal telt embert. Persze, a kétely - azt mondják - intellektuális jellemvonás, a kételkedés a személyiség mélyebb, intelligensebb rétegeit hozza fel. Az azonban mindenki számára elég nyilvánvaló, hogy határozott, döntésképes, jó stratéga és debatter, eszes, ügyes politikus – noha mindjárt ide kívánkozik Orbán kolléga nyári, tusnádfürdői beszédének (egyébként szocialistákra vonatkoztatott) megjegyzése: „az ügyesség nem erkölcsi kategória”.


De nem erről kell itt beszélni, Szulák Andi sem ettől ájult be. Az igényes, a művészetekkel is számos ponton érintkező Playboy vagy a műfajában gyenge eresztésnek számító woman-show nyilván a bulvár jóindulatával kívánnak népszerűsíteni egy feltehetően színes egyéniséget (s ne feledjük azt sem, hősünknek már volt egy rosszízű blikkes kalandja). A bulvárban rejlő politikai marketing csöppet sem eredeti, de kétélű, és úgy tűnik, most visszasült, a debreceni polgármestert jégre vitték – s nem csupán a szó konkrét értelmében a magazin fotósa. Mert az íróportréiról is ismert neves fotóművész, Burger Barna kiváló, roppant jellemző felvételeket készített. Íme, így mulat egy vidéki új földesúr – üzeni. Remek! Internetes fórumokon máris a 2006-os kampány-műben, a Modemben felvett motoros jelenet a kedvenc. Nem a sznobéria szól belőlük, de: "miért is kergetik el a gördeszkásokat a galéria elől? Miért is nem parkolhatott a másik párt kampány-kamionja azon a szép, főtéri díszkövön? Galéria, Lajos, nem galeri" – így élcelődnek.

De mire is gondoljunk, ha alapos mellényúlásról beszélünk? Hát, nem elsősorban arra, hogy a nyuszis produkció egyszersmind negligálta a szintén Playboy-termék, a helikopteres Kóka jobbról érkező kritikájának érvényességét – noha ezért is kár, hiszen az SZDSZ újdonsült elnökének „sikereiben” - melyhez csak a tehetségnek nincs köze - sincs sok köszönni való. Ám ezek a nagy figyelemmel kísért, olvasói és nézői rekordot döntögető polgármesteri fellépések - nem kell hozzá kremlinológusnak lenni – úgy sültek el, mint a közelmúlt Demcsák-fotói: feltehetően igen behatárolják ezek után a karriert. Azokat az ambíciókat, melyek épp szárnyalnának egy meglehetősen lefárasztott városból. Csak nehogy csőrére koppintsanak annak a madárnak: menjél csak te vissza azokhoz a bugris cívisekhez, jó vagy te nekik, jók azok neked, „nyugdíjas állásod van ott akkor is, ha közpénzen tartasz magán háremet” (by Index). A tisztújítás előtt álló Fideszben, nem kell mondani, Orbán Viktor pártelnök igazán örülhet riválisa nagy visszhangot keltett feltűnésének. A bármikor előszedhető, kompromittáló mondatoknak a bugyikkal teli lányos házról (bocsánat!), a több százezres bőrszerkóról, a milliárdokban méretezett bankszámlákról, a feketekereskedelemben való jártasságról a zsibin, az ÁNTSZ furfangos kijátszásáról a Marschall-májjal… tényleg, akkor most mi legyen? Mutasson ajtót az ellenőröknek az összes vendéglős? Vagy elég, ha csak a polgármesteri iroda felé mutatnak? A vagyonkezelő holding vezérkarába szervezett barátokról… milyen összefonódások után is nyomozott akkor egy éven át hiába az ügyészséggel megerősített nyomozó hatóság? Az önkormányzat külföldi gazdasági partneréről, mely a haveri kört nyaraltatja… akkor most mi fán terem a korrupció?


A legkínosabbak, persze, ezúttal is a női személyekre vonatkozó passzusok. A Dobrev Klára mellett kinyúló kertész képzete után egyszer ugyan már visszavonulásra kényszerült a családjáért egyébként rokonszenvesen rajongó apa. Most Lendvai Ildikóra és Dávid Ibolyára vonatkozó sértésekkel telt meg a hócipő és a sajtó – nem is citálnám. Nem akarnék én lovagiasabb se lenni a férfiaknál az afféle bölcsességekkel, hogy mielőtt más asszonyát szájadra vennéd, gondolj anyádra meg a tieidre; s a fantáziára bízandó, hogy mi minden hangozhat el ott a nem nyilvános társasági életben. De vajon egy ereje és hatalma teljében lévő emberben honnan ez a sok felöklendett durvaság? Politikus társa (Herényi Károly MDF-frakcióvezető) nem kertelt, s megvonva tőle pártja bizalmát, arra ragadtatta magát, hogy, bizony - ezt viszont, bár nekem erős, muszáj idéznem, mert még sokáig visszhangzik - vértiszta tahóság, és Kósa Lajos „Magyarország legbunkóbb politikusa”. Itt tartunk.

A kontroll vagy a veszélyérzet hiányából vagy a szereplési vágyból adódó útvesztés azért is nehezen érthető, mert a debreceni főpolgár - ezt tán Pesten kevesen tudják – kommunikációs szakembernek meg újságírónak látszó személyekből valóságos kis magán hadsereget épített maga köré az elmúlt években. Nem is csak kabinetjének tagjaira kell gondolni, hanem az önkormányzati sajtóbirodalomra, melynek fő feladata a fényezése, és ne feledjük, hogy a holdingban is tetemes összeget költenek ilyen jellegű személyekre és ilyen jellegű tanácsadói ténykedésre. De ki képzeli majd bele a motoros meg a hokifelszerelésekbe a konzervatív politikai jobboldal vezetőjét? Erre gondoltak-e? Hogy fogja követni az istenfélő, népben-nemzetben gondolkodó derék had? Népszórakoztató Torgyán-pótléknak lenni tényleg megéri? Vagy tudják ők, csak nem merik mondani?

Bár, fene tudja. Lehet, hogy tényleg jól mutatna Gyurcsány meg Kóka mellett. Így lenne teljes a csoportkép.

Pozderka Judit

 

 
 
Mit tehetünk önmagunkért?
És MOST hogy vagytok? Béla
2010.04.14 15:50:53
Mit tehetünk önmagunkért?
IGEN BÉLA MEGVAGYUNK! AZ ÉVEK CSAK TELNEK-TELNEK , EGYHANGUAN, DE CSAK ELJŐ AZ IDŐ , MOSTMÁR HAMAROSAN , AMIKOR AZ ÁLORCA LEHULL , ÉS MINDENKI MEGMUTATJA A MAGA VALÓJÁT. ESETLEG TEHETSÉGÉT VAGY TEHETETLENSÉGÉT. EBBEN CSAK AZ A SZOMORÚ, HOGY AZ ÉVEK ELFECSÉRELŐDTEK, SOK SORS ESETLEG ILLUZIÓ, HOGY LEHET MÁSKÉPPEN ÉLNI , ELVESZETT! IGAZA VAN GYURCSÁNYNAK ELKÚRTUK, DE MINDANNYIAN!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!! ...
2010.01.14 07:57:35
Mit tehetünk önmagunkért?
No, megvagytok még? Béla
2010.01.13 10:02:47
 
ARCÉL
"„Minden korosztály más…”..."


Keresés
Keresendő:

Hely:





Hírlevél
Kérek

hírlevelet!