VOX
Hol töltené legszívesebben a nyári szabadságát?
a hegyekben
a tengerparton
a Balatonon
Erdélyben
Európán kívül

 
Nass

Fotó, átok, szépfiú
 
Légbukfenc

Nemcsak a motorosoké a világ
 
Zenezis

Ezt vártuk!
 
SZIGORÚAN NYILVÁNOS!
  Főoldal / Tükröm, tükröm / Kerítést bontanának a debreceni stadionban  
     
Kerítést bontanának a debreceni stadionban
Egyelőre kötelező a 2,20 méter magas 'drótakadály'

index.hu  |  2003.11.16.  |  Csepregi J. Botond
 
A fotó képeslapként elküldhető: 
Küldje el ismerősének
Levél a szerkesztőnek
Nyomtatóbarát változat
 
Az UEFA-kupában immár egyedüli magyar csapaként állva maradt DVSC nem csak futballban akarja a lépést tartani Európával: a Loki vezetői elhatározták, a következő idénytől lebontják az Oláh Gábor utcai stadion nézőterét a pályától elválasztó kerítést. Az angol mintát idéző és a hazai állapotok ismeretében meghökkentőnek tűnő megoldást elviekben a futballvezérkar is támogatja, a jelenlegi szabályok szerint azonban nem lehetséges az átalakítás. Pedig a kultúrált szurkolás a biztonsági szakemberek sem a kerítéstől függ, sőt az inkább a huligánoknak nyújt védelmet.
 

A stadionrekonstrukciós programból kimaradt Debrecenben úgy gondolják, ha az állam nem, majd maguk segítenek, magukon. Az Oláh Gábor utcai létesítmény első három sorából ugyanis nem lehet maradéktalanul élvezni a mérkőzéseket, elsősorban a nézőteret a stadiontól elválasztó kerítés miatt.

Normális körülmények - normális viselkedés

A DVSC-nél ezért röviddel az Üllői úton történtek után - ahol éppen a hajdúsági gárda elleni mérkőzést követően magukról megfeledkezett "szurkolók" randalíroztak a pályán, és többek között egyikük leütötte Szentes Lázár vezetőedzőt - úgy döntöttek, lebontják a nézőteret a pályától elválasztó kerítéseket. "Amennyiben az UEFA és az MLSZ megengedi, a két hosszú lelátó mentén lebontjuk a kerítéseket, elsősorban azért, hogy javítsuk kilátást az első három sorból" - mondta az Indexnek Szilágyi Sándor, a DVSC Futball szervező Rt. ügyvezető igazgatója.

Úttörő kezdeményezés lenne, amelyet a debreceniek a következő idény elejére szeretnének megvalósítani. "Amennyiben normális körülményeket biztosítunk a szurkolóknak, ők is hasonlóképpen viselkednek" - mondja Szilágyi Sándor, hozzátéve, pluszköltséggel nem számolnak az átalakítás miatt. A kerítések egyébként a jelenleg 7600 férőhelyes nagyerdei stadion két hosszanti lelátója elől tűnnének el, a kapuk mögötti szektorok továbbra is zárva maradnának. Itt ugyanis hazai és a vendégcsapat "kemény magjai" foglalhatnak helyet.

"Megkérdeztük a szurkolókat, akik örülnének a kerítés nélküli stadionnak, de jóval boldogabbak lennének egy új arénával" - utalt Szilágyi arra, hogy valójában kényszermegoldás lenne csak a kerítések lebontása. Az ügyvezető sietve tette hozzá, ha új pálya épülne Debrecenben, abban már eleve nem lenne drótkerítés.

Liga: igen - MLSZ: nem

"A debreceniek szeretnék bebizonyítani, hogy ez a helyes út, és mi támogatjuk ezt a törekvést" - jelentette ki a Magyar Labdarúgóliga (MLL) szóvivője. Lukáts György elmondta, hogy a DVSC vezetői a bajnoki bronzérem júniusi átadásán jelentették be szándékukat a Ligának. Az MLL, a klub mellett egyeztetett a szurkolókkal is, és végül többoldalú megállapodásra jutottak. A sajtófőnök szerint lélektanilag más a hatása, ha kerítések választják el a nézőteret a pályától, az inkább erőszakra ösztönöz, mint nyugtat.

"A kerítés elbontása ellentétes a jelenlegi pályarendszabályokkal" - jelentette ki az Indexnek Szöllősi György, az MLSZ sajtófőnöke. A szabályzat ugyanis 2,20 méteres drótkerítést ír elő az NB I-es találkozók helyszínéül szolgáló stadionokban. Mint ismert, a Puskás Ferenc-stadionban már nincsenek állandó kerítések, de a válogatott mérkőzések alkalmával odaszállítják az alkalmi vasszerkezeteket.

"Az UEFA-nál már nem kötelező a nézőteret elválasztó kerítés" mondta a sajtfőnök, "de a magyar biztonsági állapotok ezt egyelőre nem teszik lehetővé". Szöllősi szerint az lenne kívánatos, ha olyan büntetőjogi szankciók kapcsolódnának a futballhuliganizmushoz, mint Angliában, ahol letölthető börtönbüntetéssel sújtható a pályára betolakodó néző. "Ha a törvényhozók, illetve a bíróságok ezt megszívlelik, magát az elvet az MLSZ is támogatja" - szögezte le a sajtófőnök.

Debrecenben Hollandiából fúj a szél

"A kerítés védelmet ad a rendbontóknak" - állítja Képíró János, a DVSC biztonsági igazgatója. A szakember szerint még mindig nem elégséges a rendbontók törvényi szankcionálása, úgy véli a jogszabály egyelőre nem alkalmazkodik a magyar viszonyokhoz.

Magyarországon augusztus elején lépett életbe az a kormányrendelet, amely szerint 100 ezer forintig terjedő pénzbírsággal sújtható az a személy, aki sportrendezvényen a létesítménynek a nézőktől vagy a nézők meghatározott csoportjától elzárt területére jogtalanul belép vagy ott tartózkodik, illetőleg e területre bármit bedob. A szabálysértőt kiutasíthatják vagy kitilthatják a létesítményből.

Képíró szavai szerint a "jogszabály, illetve alkalmazása gyenge". A biztonsági igazgató állítása szerint többször adtak át már a rendőrségnek elfogott huligánokat, de ezek az ügyek az ügyészségnél elakadtak.

A kerítések lebontása mellett elkötelezett szakember az általa tanultakat akarja hasznosítani. Képíró János ugyanis már elvégzett egy hároméves európai uniós képzést, az integrált közbiztonság és tömegkontroll kezelése témában. A Hollandiában végzett tanfolyamon hét rendőr és három civil vett részt, és éppen a hajdú megyei főkapitányság volt a kezdeményező magyar részről a projektben.

A technikai feltételek is hiányoznak a rendbontók kiszűréséhez, mondja Képíró, felidézve, hogy az általa jól ismert Feyenoord-stadionban 62 kamera pásztázza a szurkolókat. "Nem létesültek modern beléptető rendszerek és hiányzik a legfontosabb biztonsági elem, a szurkolói kártya hatékony alkalmazása" - tette hozzá a biztonsági igazgató.

A DVSC vezetőinek szavaiból kiderült, hogy az Üllői úton történtek is motiválták őket abban, hogy a következő idénytől eltüntessék a nézőtér és a pálya közötti kerítést. A biztonsági igazgató arra felvetésre, hogy a jelenlegi szabályok kötelezővé teszik a kerítést az NB I-es stadionokban, azt mondta: el szeretnék érni ezek módosítását.

Nem a kerítésen múlik

"A biztonság nem kerítés kérdése, hanem a megfelelő előkészítés, biztonsági terv, prevenció és szervezés eredménye" - szögezte le Szende Iván, a Ferencváros mérkőzéseit korábban biztosító In-Kal Security kommunikációs igazgatója. A cég egykori elnöke és az MLSZ biztonsági igazgatója ezért is döntött úgy, hogy tűnjön el a kerítés az akkori Népstadionból. A biztonság szempontjából a legfontosabb a szurkolókkal történő egyeztetés - mondta Szende.

A debreceniek tehát eltökéltek, mindenkit lelkesít a felvetés, a szabályok azonban egyelőre nem teszik lehetővé, hogy a Loki stadionja legyen az első magyarországi stadion, ahol a nézők angol módi szerint szurkolhatnának.

index.hu

 

 
 
Mit tehetünk önmagunkért?
És MOST hogy vagytok? Béla
2010.04.14 15:50:53
Mit tehetünk önmagunkért?
IGEN BÉLA MEGVAGYUNK! AZ ÉVEK CSAK TELNEK-TELNEK , EGYHANGUAN, DE CSAK ELJŐ AZ IDŐ , MOSTMÁR HAMAROSAN , AMIKOR AZ ÁLORCA LEHULL , ÉS MINDENKI MEGMUTATJA A MAGA VALÓJÁT. ESETLEG TEHETSÉGÉT VAGY TEHETETLENSÉGÉT. EBBEN CSAK AZ A SZOMORÚ, HOGY AZ ÉVEK ELFECSÉRELŐDTEK, SOK SORS ESETLEG ILLUZIÓ, HOGY LEHET MÁSKÉPPEN ÉLNI , ELVESZETT! IGAZA VAN GYURCSÁNYNAK ELKÚRTUK, DE MINDANNYIAN!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!! ...
2010.01.14 07:57:35
Mit tehetünk önmagunkért?
No, megvagytok még? Béla
2010.01.13 10:02:47
 
ARCÉL
"„Minden korosztály más…”..."


Keresés
Keresendő:

Hely:





Hírlevél
Kérek

hírlevelet!